police.hu
2023.06.07. 11:01
A rendőrség lezárta a nyomozást, vádat emelhetnek a tettes ellen.
Egy hajdúszoboszlói férfi tett bejelentést a rendőrségre március 8-án 21 óra körül arról, hogy valaki ellopta a pénztárcáját az otthonából. Hamar az egyenruhások látókörükbe került egy helyi férfi, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. Egy órán belül kattant a bilincs a csuklóján.
A nyomozás adatai szerint a sértett épp tévét nézett, amikor a gyanúsított besurrant a házába, és észrevétlenül ellopta a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel, valamint személyes iratokkal.
A bűnügyesek gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt. Nem volt ismeretlen a nyomozók előtt a fiatal, több, Hajdúszoboszlón elkövetett lopás is a nevéhez köthető.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a nyomozást lezárták, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.22)