Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rá se lehet majd ismerni a hortobágyi vásártérre

| 2022. 02. 15. | 08:59:00
Jövő tavaszra teljesen átalakul a falu központja.
Rá se lehet majd ismerni a hortobágyi vásártérre
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Teljesen megújul, és részben át is alakul Hortobágy főtere, vásártere – tudtuk meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetőjétől. Danyi Zoltán elmondta: egy hármas konzorcium, a település önkormányzata, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a nemzeti park igazgatóság turisztikai fejlesztésekre európai uniós pályázaton nyert 3 milliárd forintot. Ennek a projektnek a részeként „szabják át” a falu vásárterét, az ott található létesítmények felújításával együtt.

Az egykor szekérállásként működő pásztormúzeumot a 100 évvel korábbi tervek alapján állítják helyre. A palatetőt vörös cserépfedés váltja fel, eltűnnek az épület oldalán lévő ablakok, helyükre pedig visszakerülnek azok a lőrésszerű nyílások, amelyek az eredeti szekérálláson voltak, és megújul az épület energetikai ellátása is – sorolta az osztályvezető, hangsúlyozva, hogy a felújítást alapos tervezés előzte meg, és a végső változatot a Miniszterelnökség szervezetében működő Építészeti és Műemlékvédelmi Főosztály jóváhagyásával valósítják meg.

Nemcsak az épület, hanem a pásztoréletet bemutató kiállítás is teljesen megújul. A pásztorok munkáját, a pusztán legeltetett állatokat az újranyitást követően nem a hagyományos múzeumi keretek között ismerhetik majd meg az érdeklődők. – Egy interaktív kiállítást tervezünk az épületbe – mondta Danyi Zoltán. – A tárlaton a hortobágyi mellett a világ más tájainak pásztoréletével is megismerkedhetnek a látogatók. Ki lehet majd próbálni a kolompolással komponálást, játékos formában mutatjuk be a legeltetést, a terelőkutyák munkáját. Az érdeklődők újszerű megoldásokkal, neszek, szagok, a hőmérséklet változásának érzékeltetésével képet kaphatnak a puszta egy teljes napjáról is – ismertette.
A pásztormúzeumon kívül a körszín felújítása is része a beruházásnak, amelyről sokan azt hiszik, hogy műemléki védelem alatt áll, de ez egyáltalán nincs így. A hatvanas évek végén emelt nádfedős épület ugyanis egy tájidegen betongyűrűből készült, amelyet elbontanak, és korszerűbb kivitelben újjáépítik. A körszínben a kézműves termékeket bemutató kiállítás megszűnik, és egy világörökségi információs pontot, egy Tourinform irodát alakítanak ki. Az épület fűthető lesz, a bejáratot fotocellás ajtóra cserélik, az ablaka pedig a folyópartra néz majd.

A vásártéren lévő 10-12 pavilont lebontják, és az utcának az a része, továbbá az is, ahol az alkalmi árusok a különböző vásárokon kínálták a portékájukat, sétálóövezetté alakul át.

A jelenlegi aszfaltburkolatot térkőre cserélik, és parkosítják is a területet. A felújítást követően autóval oda már nem lehet majd behajtani – hívta fel a figyelmet Danyi Zoltán, hozzáfűzve, hogy a járművel érkezőknek a madárkórház mellett alakítanak ki parkolót. A pavilonsor elbontása nem jelenti azt, hogy a kereskedőknek megszűnne a lehetőségük termékeik értékesítésére, ugyanis ott egy tájba illő vásárszínt építenek, amelyben helyet kapnak azok a kis faházikók, amelyekben folytatódhat majd az árusítás. Megvalósul a turisták által már régóta várt fejlesztés is: a vásártéren végre egy kulturált vizesblokk is épül, az éhes és szomjas látogatók igényeit pedig egy streetfood jellegű étkezde elégíti majd ki – közölte Danyi Zoltán, aki elmondta azt is: a teljes beruházással a tervek szerint 2023 márciusára végeznek, így idén a pásztormúzeum zárva tart.

Takács Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Járvány van Hajdúhadházon, gyerekeket oltottak
Járvány van Hajdúhadházon, gyerekeket oltottak
Tizenhat év után ismét sok a hepatitis A fertőzött.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Javában zajlik a 33-as felújítása Debrecenben
Javában zajlik a 33-as felújítása Debrecenben
A nyári szünet alkalmasabb a forgalmas utak rendbe hozására.
Eltűnőben a „Don-kanyar”
Eltűnőben a „Don-kanyar”
Hamarosan „megüresedik” a debreceni saroktelek, amelyre már csak az idősebbek gondolnak nosztalgiával.
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Koktél Műhely: baráti partik, céges csapatépítők
Koktél Műhely: baráti partik, céges csapatépítők
Kiváló koktélok, italok, exkluzív környezet bárral és tágas kerthelyiséggel.
Új tér születik az Attila téri templom körül
Új tér születik az Attila téri templom körül
Ismét bepillantottunk a debreceni főszékesegyházba. +Fotók
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Fesztiválok áprilistól, ingyenes koncertek a főtéren.
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Papp László óv az „értékrend nélküli szélkakasoktól”.
Kupadöntőben a DVSC
Kupadöntőben a DVSC
A Kisvárda elleni siker jutalma a négyes finálé.
Tizenhárom éves lányt „futtattak” Hajdúhadházon
Tizenhárom éves lányt „futtattak” Hajdúhadházon
Két év után jutott el az ügyészségig az ügy.
Felújítanak két óvodát Hajdúszoboszlón
Felújítanak két óvodát Hajdúszoboszlón
Energetikai korszerűsítés zajlik.
Házakat újítanak fel, aszfaltoznak Komádiban
Házakat újítanak fel, aszfaltoznak Komádiban
Új játszóeszközöket is elhelyeznek.
Három életveszélyes kereszteződés Hajdú-Biharban
Három életveszélyes kereszteződés Hajdú-Biharban
Püspökladánynál és Polgárnál csak terveznek, Hajdúböszörménynél a pénzre várnak.
Épület égett Polgáron
Épület égett Polgáron
Tiszaújvárosból érkezett segítség.
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Bedő, Bihardancsháza és Kokad részesült a most megítélt támogatásokból.
Táblalopás Böszörmény és Újfehértó között
Táblalopás Böszörmény és Újfehértó között
Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség.
Egyeken a tűzzel játszanak? Igen!
Egyeken a tűzzel játszanak? Igen!
Hatvan gyerek tanulta meg, hogy veszélyhelyzetben a bátorság mellett a tudás is életet menthet.
Két hullámban épít le a Viastein Biharkeresztesen
Két hullámban épít le a Viastein Biharkeresztesen
A kormányhivatal adatai alátámasztják a polgármester korábbi állítását.
Hirdetés
Hirdetés
Lábtörtést szenvedett egy Fradi-szurkoló Lengyelországban
Lábtörtést szenvedett egy Fradi-szurkoló Lengyelországban
Orbán Anita elítéli az erőszak minden formáját.
Tizenhárom éves lányt „futtattak” Hajdúhadházon
Tizenhárom éves lányt „futtattak” Hajdúhadházon
Két év után jutott el az ügyészségig az ügy.
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A tabella élére ugrott Kondás Elemér legyénysége
A tabella élére ugrott Kondás Elemér legyénysége
A debreceniek kiütéses győzelmet arattak.
Tejet hív vissza az ALDI
Tejet hív vissza az ALDI
Egyliteres kiszerelésű 3,5 százalékos zsírtartalmú.
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Az 1-es és a 2-es villamosok közlekedését is érinti.
Anton Senfeld Debrecenben marad
Anton Senfeld Debrecenben marad
Hosszabbított a DEAC-cal a támadó.
Gazdaság
Újabb 225 milliós bírság az eMAG-nak
A maguk által vállalt és a versenyhatóság által előírt kötelezettségeik egy részét ezúttal sem teljesítették.
Cudar időket él az építőipar
Tovább csökkent az ágazat teljesítménye.
Házakat újítanak fel, aszfaltoznak Komádiban
Új játszóeszközöket is elhelyeznek.
Három életveszélyes kereszteződés Hajdú-Biharban
Püspökladánynál és Polgárnál csak terveznek, Hajdúböszörménynél a pénzre várnak.
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Bedő, Bihardancsháza és Kokad részesült a most megítélt támogatásokból.
Két hullámban épít le a Viastein Biharkeresztesen
A kormányhivatal adatai alátámasztják a polgármester korábbi állítását.
Támogatott tartalom
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!