A cég alföldi és kelet-magyarországi településeken bővítette szolgáltatásait.
Újabb 34, többségében alföldi és kelet-magyarországi településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI Kft, ezzel a 2019-ben elindított DIGIMobil szolgáltatás több mint 650 településen érhető el a magyarországi lakosság 70 százaléka számára - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben ismertetik, hogy az új települések
Bócsa, Császártöltés, Csorvás, Dorogháza, Döge, Dunatetétlen, Erdőkürt, Fábiánsebestyén, Feldebrő, Felsőlajos, Gomba, Jánoshalma, Kocsér, Kunadacs, Kunbaracs, Kunfehértó, Létavértes, Madaras, Makó, Martfű, Nemesnádudvar, Németkér, Nyíradony, Pátka, Pátyod, Pilisvörösvár, Szárföld, Sződliget, Tát, Tázlár, Tiszanagyfalu, Újtikos, Vácegres, Zádorfalva.
A szolgáltató korábban azt közölte az MTI-vel, hogy DIGI Kft.-nek és az Invitel Zrt.-nek együtt 2 460 000 előfizetője volt a 2020. június végi adatok szerint, ezen belül 682 ezer kábeltv-előfizető, 737 ezer vezetékes internet előfizető, 136 ezer mobil hang és adat előfizető, 650 ezer vezetékes telefon előfizető, valamint 255 ezer műholdas szolgáltatást előfizető.
A két társaság árbevétele 2020 első fél évben elérte a 103 millió eurót, a korrigált adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) pedig 26,6 millió eurót tett ki.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)