civishir.hu
2020.12.14. 16:03
Fellebbezett.
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója december 12-én bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban január 12-éig elrendelte három gyanúsított letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a három férfi augusztustól elfogásuk napjáig rendszeresen szerzett meg különböző fajtájú kábítószereket azért, hogy azt elsőrendű M.R. és másodrendű M.Zs. Nyíregyházán és környékén anyagi haszonszerzés mellett terjesszék.
A két férfi terjesztői tevékenységéről tudott harmadrendű B.Sz. gyanúsított is, aki legalább heti egyszer szállított nagy mennyiségű kábítószert elsőrendá M.R. részére.
A gyanúsítottakat december 10-én fogták el a rendőrök kábítószer átadás közben az elsőrendű gyanúsított tartózkodási helyén. Az ingatlanból 126,7 gramm por állagú és 52 darab tabletta típusú kábítószert foglaltak le. A bíróság megállapította, hogy mindhárom gyanúsított büntetett előéletű, tettüket szervezetten, összehangoltan követték el. Mindezek alapján – a bíróság döntése szerint – megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezésük esetén összebeszélnének, vagy az eljárásban résztvevő tanúkat megkísérelnék befolyásolni. Fennáll a veszélye annak is, hogy a hatóságok elől elrejtőznének, vagy újabb bűncselekményt követnének el, ezért a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
![]() | Lebukott a hajdúböszörményi díler és két társaKótajban fogták el a bűnszövetség tagjait. +Videó |
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.29)