Húsz éve történt a Tisza Csernobilja

2000. január 30-án, 22 órakor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A minden élőlényre halálos cián koncentrációja kezdetben a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos-Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 kilométer hosszan elnyúló cianidfolt két hét alatt vonult le. Erre emlékezve az Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.

A Csernobili atomerőmű-baleset óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték.

A román állam és az ausztrál Esmeralda Exploration közös tulajdonban álló Aurul bányavállalat a Nagybánya-környéki fémbányák meddőhányóból nyert ki aranyat és ezüstöt cianidos kioldással, amelyet a fejlettebb országokban ekkor már nem alkalmaztak. A technológia nagy vízigénye miatt a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták. A Zazár település közelében működő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka egy körülbelül 25-30 méteres szakaszon átszakadt. A vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem enyhítésére.

A Magyarországra befolyó Szamos vizében 32,6 milligramm cianidot mértek, az emberi szervezetnek már a 2,86 milligramm is kritikus.

Az írásbeli hivatalos román értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak mérséklésére, a Tisza menti települések ivóvíz-ellátásának biztosítására, az élővilág megóvására, illetve a tömeges halpusztulás után a tetemek eltávolítására. Így sikerült elérni, hogy a Tisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, a kiskörei erőmű alatti szakaszon a holtágak és az árterek csak minimális mértékben szennyeződtek. Az elpusztult halak azonnali eltávolítása is szükséges volt, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.

Az áprilisi becslések szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1 241 tonna hal pusztult el

A Tisza és a Szamos makroszkópikus élővilágának jelentős része: vízicsigák, kagylók, a folyami szitakötő-fajok lárvái, kérész-lárvák, valamint a védett tiszavirág is túlélték a cianidszennyezést. A ciánfolt február 12-én hagyta el Magyarország területét. A katasztrófa után biológusok úgy becsülték, hogy a halállomány újratelepítése 5 évet vehet igénybe, az élővilág teljes helyreállása pedig 10–20 évet is igénybe vehet, de a Tisza a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendeződött az alacsonyabb rendű élőlények állománya. Három-négy év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában, az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora, a tiszavirág túlélte a katasztrófát. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriásinak bizonyult, mert csökkent a hozam, sokáig magas volt a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.

2000. március 10-én újabb tiszai szennyezés történt: a romániai Borsabánya térségében működő bányavállalat ülepítő tározójának gátja az intenzív esőzés és hóolvadás hatására átszakadt, és mintegy 20 ezer tonna nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, majd a Visó vízfolyáson keresztül a Tiszába. Az ólmot, rezet, cinket magával hozó hullám március 11-én érte el Magyarországot a Tisza tiszabecsi szelvényében, és nyolc nap alatt jutott le az alsó határszelvényig, Tiszaszigetig.

Lerakódott nehézfémek

Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazza az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is. Románia az Aurul vállalatot tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye. Az Aurul a szokatlanul nagy mennyiségű havazást okolta a történtekért; az Esmeralda Exploration elnöke szerint pedig a károkról szóló beszámolók „rendkívül eltúlzottak” voltak. Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt, a magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított a vállalat ellen. A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik. Időközben azonban jogerősen lezárult a Transgold cég csődeljárása is a román bíróságok előtt, az eljárásban a teljes kár tekintetében a magyar fél a kár összegszerűsége tekintetében hiányzó jogerős bírósági ítélet hiányában nem tudott bekapcsolódni. A cég törlésével a Fővárosi Bíróság alperes hiányában az eljárást megszüntette.

Habár a katasztrófa hosszú távú következményei sokáig ismeretlenek maradnak, a kutatók azt valószínűsítik, hogy azok nem elsősorban a cianiddal lesznek kapcsolatosak. A legmaradandóbbnak a Tisza a hordalékába, az ökoszisztémájába bekerült és a hullámtérre kijutott szennyezett vízzel a hullámtéri holtmedrek egy részében is lerakódott nehézfémeket tartják.

Biztató jelnek tekinthető, hogy az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora a tiszavirág, túlélte a katasztrófát.