Hirdetés

A nő, aki nem fap*na többé. Sajnos

civishir.hu

2018.12.28. 14:40

A nő, aki nem fap*na többé. Sajnos

Mary Poppins visszatér. Ja, nem.

Hirdetés

Bármilyen hihetetlen, Mary Poppins történetének vannak valóságos előzményei: a regény ausztrál írónőjének élete ugyanis nem sokkal kevesebb meghökkentő elemet vonultat fel, mint a keleti széllel érkező szuperdadáé. Pamela Lyndon Travers, miután Európába költözött – és elmúlt 40 –, szinte reménytelenül ábrándozott egy gyermekről, de csak az örökbefogadás merülhetett fel. A dublini Hone-ékra esett a választása: a művelt, ám elszegényedett házaspár hét unokáját nevelte, köztük egy ikerpárt. Travers az ikrek egyikét vette magához, hiába könyörögtek neki, hogy mindkét fiút fogadja örökbe. A kis Camillót 17 éves koráig abban a hitben ringatta, hogy a vér szerinti anyja, és csak mikor fivére felkereste, derült ki az igazság. Camillo sose tudott megbocsátani az akkor már sokszorosan milliomos írónőnek. Travers a múlt árnyai elől az okkult tudományokba menekült, a két fiú az alkoholba.

Szerencsére Mary Poppinsé ettől jóval vidámabb sztori, ám gyanús, hogy Travers a gyermekeket felkaroló, minden helyzetet megmentő nevelőnőbe önmagát írta bele.

A könyv világsiker lett: 1934 óta számos fordítás és még hét folytatás követte, közben pedig jó érzékkel mozdult rá a csodálatos történetre maga Walt Disney, aki hosszú időn át puhította Traverst a megfilmesítésért (erről szól a 2014-es Banks úr megmentése című film Tom Hanksszel és Emma Thompsonnal). Végül 1964-ben remek vegyes technikájú (valós és rajzolt díszletes és szereplős) mozi készült. A címszerep Julie Andrewsnak Oscar-díjat hozott, Disneynek kasszasikert. Az utókornak pedig a dilemmát: hány sor bőrt lehet még lehúzni a Cseresznyefa utcai bogaras csajról. Két vastagot biztos: 2004-ben musicalt ihletett, idén pedig elhintették, hogy karácsonykor visszatér.

De nem tért. Azaz a moziba visszatért. Csak hát az nem Mary Poppins volt. Rob Marshall rendező (Chicago, Egy gésa emlékiratai, A Karib-tenger kalózai 4.) a gyönyörű Emily Blunttal pompásan mellélőtt.

Mary Poppinst úgy képzeli az ember, mint egy kissé molyirtó szagú vénlányt, akinek már csak a léptei hallatára is vigyázzban áll a gyerekben a kaka. Hiszen ő maga a rend, tekintélye visszaveri a fényt, mosolytalan arca sosem rezdül, egyenlő a megtestesült tökéletességgel.

Emily Blunt Mary Poppinsa azonban nem ilyen. Harminckét foggal vigyorog éjt nappallá téve, a varázslat pedig immár pusztán az eszközeiben rejlik, és nem a lényében. – Nem bánom/Ám, legyen/Jól van… – ilyen blődségekkel nyugtázza a gyerekek agyament kéréseit. A néző ezen a ponton reszketve sír egy kis szigorért. Hát hol tanulta ez a némber a szakmát? Ozorán?

Holott a zseniális angol színésznő ezt a figurát könnyen hozta volna, de láthatóan rendezői utasításra kinyomták a Poppins-féle pattanást, ami eddig olyan kellemesen viszketett, fenntartva az érdeklődést. Ez a dadus nem fap*na többé, és hogy őszinték legyünk, fap*naság rég hiányzott ennyire. Egy Mary Poppinstól kelljen egy kicsit félni, legyen elviselhetetlen, mélyen konzervatív és bántóan sznob! Még egy rózsafüzér is elférne a kezében. A 2018-as kiadás viszont egyenesen szexi, fene a pofáját. Emily Blunt kisugárzása és bája ehhez a szerephez egy kicsit sok. Nem egy Kosztolányi-féle Pacsirtára vágyik az ember, nyilván, se egy Hetty nénire a Váratlan utazásból, de vannak színésznők, akiknek az Elemi ösztön jobban áll(na) egy mesefilmnél. Pont nem azért, mert esetleg magasabb a ribanc-faktoruk, hanem mert vonzóak, érettek, és ők már a rendezők felett játszanak a hangjukkal, a testükkel. Saját játékuk van.

A Mary Poppins visszatér a maga 130 percével gyakorlatilag nézhetetlenül hosszú, aránytalanul sokat énekelnek benne (főként a semmiről), amiért viszont nem kell megbánni, az a pazar látvány, a táncos koreográfiák – itthonra is kérünk pár ilyen lámpagyújtogatót – és három nagy név: Meryl Streep (Topsy), Angela Lansbury (léggömbös hölgy) és Marc Darcy Colin Firth (William Wilkins). Ők se dobnak valami istentelenül nagyot, de legalább jó látni őket.

A történet az eredetihez képest időben csúsztatott: 1930-as évek, London, világválság. A Banks szülők már alulról szagolják a Temzét, Michael és Jane felnőttek: jó testvérekként tartják a frontot, bár a család a csőd szélén áll, épp vinné a bank a házat. (Hogy hova lett az ikerpár, John és Barbara Banks, arról nem esik szó, ahogy a munkásmozgalmi zűrzavart is öt transzparens szimbolizálja). Ebbe a szorult helyzetbe úgy érkezik Mary, mint a kéretlen 220 – varázslatos mesevilággal váltja meg a felnőttek komor nézőpontját.

Három szót üzen: gyereknek maradni örökre. Mindezt szinte harisnyakötőben. Úgyhogy nehéz elhinni.

Bereczki-Csák Helga

Mary PoppinsEmily Blunt

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.