Nemzeti tejberizsa
Karácsonykor olvas az ember. Persze nem holmi másodlagos frissességű napilapot vagy terjengős periodikát, nem, semmiképpen sem. Azokban ilyenkor úgysincs más, mint a mindenféle rendű, rangú és felekezetű püspökök éjféli, újévi illetve időközi szentmiséken és istentiszteleteken elhangzott üzenetei urbinak meg az orbinak. Karácsonykor könyvet olvas az ember, év közben felgyűlteket; időbe tart, erős a restancia. A kereskedelmi tévék híradói ilyenkor is a szokásos kékfényes rémségekből állnak, jóllehet mostanság megszaporodtak a nemzeti dohányboltokba történő betörésekről szóló beszámolók.
Kezdetben arra gyanakodtam, hogy híréhségből kifolyólag valószínűsíthetően megnéztem az ismétléseket is; de nem, egy napra tényleg minimum három betörés jut, és ennek még koránt sincs vége. Annak idején, e hasábokon is szóltunk, hogy ezeknek az üzleteknek az adott feltételek mellett történő megnyitása beláthatatlan következményekkel járhat. Ma már az érintett hatóságok is vakarják a fejüket, mert az áruda belsejét a vevők tekintetétől rendesen elfedő, azaz a szó szoros értelmében beláthatatlan tejüveg gondosan és sikeresen álcázza, hogy mi is folyik odabenn.
Miközben Amerikában a kályhákba is belefagy a tűz, nálunk elég egy könnyű kapucnis széldzseki, bészbólsatyesz, sötét napszemüveg és még a legtaplóbb elkövetőnek sem kell tervezetten és hagyományos technikával betörni; csak becsukják maguk mögött az ajtót, és rabolnak. Zárójelben azért megemlítjük, hogy a kötelező kamuflázs miatt az is talányos, hogy mit árulnak az említett boltokban, ami eladásból élő vállalkozások esetében eléggé szokatlan. Távol álljon tőlünk, hogy újranyissuk azt a terméketlen vitát, hogy mit keres a nemzeti jelző egy olyan üzlet nevében, amelyben százszor veszedelmesebb portékát kínálnak, mint a szintén piros körben álló 18-as számmal ékesített pornóboltokban.
Választ úgysem kapunk, terméketlen a diskurzus; térjünk vissza a könyvekhez. Nyugalom helyett azonban szigorú gyanakvás lesz úrrá rajtunk; Márai Sándor ugyanis szintén feltette magának ezt a kérdést. 1948-as Naplójában írja, hogy a Rákóczi úton valamikor volt egy Nemzeti Ruhaház nevű üzlet, ahol – idézem- megkérdeztem a tulajdonost, Gerő urat, miért „nemzeti” a felöltő, amit árul és azt felelte: „A parasztok feljönnek ködmönt venni Budapestre, a Keletin érkeznek, végigmennek a Rákóczi úton, és ha azt olvassák egy cégtáblán, hogy *nemzeti*, akkor könnyebb a parasztot behúzni.” A „nemzeti” hivatkozás, mint a palifogás varázsigéje, avagy imígyen kell megszólítani a „parasztokat”?
Nos, én nem tudom, bár Kósa Lajos RTL Klubnak (nem) adott nyilatkozatából számomra is kitetszik, minek is tekint ő bennünket; a minden lényegesebb hírportálon közzétett videón fél perc alatt bebizonyította, hogy nem kell feltétlenül cívis szarcsimbóknak lenni Orbán seggszőrzetén; saját jogon is lehet valaki bárdolatlanul bunkó. Mindegy; pótkarácsonyi ajándékként írjuk javára, hogy néhány napos balfaszkodás után, klinikai asszisztenciával újranyitotta a Nemzeti Anyatejgyűjtő Állomást, vagy mit. Csak nehogy azt is lefölözze…
Szalmási Nimród
