Lenin után, szabadon…

A BBC egyik tudósítójának állítása szerint Szentpétervár ma olyan hely, ahová csak egy véletlenül a repülőre felkúszott kígyó megy önszántából. Ragályos, ötmillió ember csapvize ihatatlan, veszélyes alkoholt inni, még veszélyesebb nem inni. A pokhmelie (másnaposság) egy respektált stációja az ivási processzusnak, részegnek maradni pedig nagy szaktudást és gyakorlatot igénylő munka, melyben az orosz nép rendkívül tehetséges. Ilyennek képzelhette Sztálin, amikor úgy döntött, nem építi át a számára gyűlöletes várost, hanem hagyja a burzsoá mocsárban megfulladni.

A Szennaja plosagyon kezdtük meg a felfedezőutat: a nyüzsgő tér Dosztojevszkijville bejárata, a közepén egy meghatározhatatlan formájú objektummal, amiről nem sikerült kideríteni, hogy világháborús bombaraktár vagy félbe maradt építkezés. Mellette egy hüllőházzá amortizálódott palotában a krakagyilok minden fajtája meg a régi adósok börtöne, ahol a kiadója jóvoltából Dosztojevszkij is töltött néhány feledhetetlen napot egy elmulasztott határidő miatt. Az egykori templom helyén metróállomás van, de kocsmákból és fogadókból ma is több van, mint utcasarokból, tele csavargókkal és utcagyerekekkel. Véres helyszínekből szintén nincs hiány, a cári família és az orosz arisztokrácia kedvelt hobbija volt egymás ritkítása. A Bűn és bűnhődés rajongói végigjárhatják Raszkolnyikov gyilkos útját, de közel van a Juszupov dvorec is, ahol a hétéltű Raszputyint mérgezték meg, majd szúrták le, míg nagy nehezen kimúlt. A csornij vhodokon át a holt és élő lelkek természetes közegébe cseppenünk: tekervényes folyosók, alagutak, lépcsőházak, sötét, kosz, macskák az ablakban, a lépcsőn, a lepattant Volga tetején, végtelen mennyiségű üres üveg és végtelen hosszúságú beszélgetések. Gyerekek ugróiskoláznak, nők és férfiak ülnek és beszélgetnek és isznak, és isznak és ülnek és beszélgetnek.

A pénz és a szegénység szaga legjobban a főutcán a Nyevszkij Proszpekten terjeng. Itt van például az utcanévtábla-anomália. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy a híres regényekben megénekelt korzót átkeresztelték Coca-Colának. Egy sarokkal odébb USA Todaynek. De nem. Az utcanévtáblákat szponzorálják, sőt még az útirányjelző táblákat is. Mielőtt még valaki Coca-Colába akarna menni Kijev helyett, nézzen körül egy kicsit jobban a táblán. A Nyevszkijen van a város legtöbb történelmi nevezetessége, nyugati üzletek, bankok, kioszkok, színházak, kávézók, hömpölygő tömeg, koldusok, katonák, tengerészek zsebtolvajok, utcai művészek. Külön említést érdemel a 14-es számú ház, melynek falán a második világháború óta fenntartják ezt a feliratot:
„Emberek! Tüzérségi csapás esetén az utca ezen fele a legveszélyesebb!”

Szentpétervár alkohol- és tabakolográfiájára egy életmű sem lenne elég, de ami biztos: Oroszországban vagy dohányos valaki, vagy láncdohányos, és Oroszországban inni nem azt jelenti, hogy iszunk egy-két pohárral, agyonütjük az időt a kocsmában, vagy esetleg felöntünk a garatra. Oroszországban alkoholhoz nyúlni egyenlő a szertartásos, totális kómába eséssel. Legkedveltebb természetesen a vodka, de hagyományos bestseller az olcsó és hatásos Troinoi Odekulon, nálunk is ismert nevén Eau de Cologne. Ha nincs a parfümüzletekben, akkor van az utcai kioszkokban, de legyünk óvatosak, ugyanis a kioszkokból vásárolt alkohol bármit tartalmazhat, például ragasztót vagy oldószereket.

Érdemesebb tehát évszázados kocsmákban és éttermekben ülni, ahol a russzkaja kuhnya és alkoholarzenál összes sarokpontját megízlelhetjük a borscstól kezdve a szoljankán, blincsikin, sztroganoffon át a sztalicsnaja salátáig, nem beszélve a hasonnevű vodkáról. Elegáns és valaha volt eleganciájából már csak márványt, tükröket, és némi barokk díszítést őrző kávézókból szintén számtalan van. Egész folyosólabirintusok vezetnek hozzájuk, kibővülve hús-, másolt CD-, matrjoskababa-üzlettel, esetleg bábuskákkal felszerelt ruhatárral. Édesszájúak paradicsoma, de ha szagelviselési küszöbünk alacsony, állóképességünk pedig rossz, akkor a megfelelő hely megtalálása szinte reménytelen. Ne keressünk kávézót kis- és nagydolgaink elvégzésére sem, mert a WC műintézménye a legtöbb helyen ismeretlen. Még szerencse, hogy van McDonald's, de ha máshol nem, akkor az Ermitázsban, a Bolsoj Zalban vagy valamelyik színházban részesülhetünk a maradandó élményben: tükrök, barokk enteriőr és kis bokszokból kikandikáló, eltorzult fejek.

Feltétlenül próbáljuk ki a semmihez nem hasonlítható tömegközlekedést. A felszíni szörnyjárgányok úgy néznek ki, mintha bármelyik pillanatban összeeshetnének, kigurulhatna a kerekük, vagy felrobbanhatnának. A karbantartás szemmel láthatóan kimerül annyiban, hogy minden egyes lerohadt busz, élen az Ikarusokkal, Barbie-, Kodak Color- vagy egyéb reklámszínekben pompázik. Felférni szinte lehetetlen, de mégiscsak működik a dolog. Itt a taxi is tömegközlekedési eszköz, csak ki kell állni az útra, és integetni. Aki először megáll, az taxi, vagyis bármilyen verda betöltheti ezt a funkciót. Aranyszabály, hogy soha ne üljünk olyan kocsiba, aminek már van egy utasa.

A Pétervárhoz közeli cári nyaralófalvakba nem csupán a paloták és kertek miatt jó ötlet kiruccanni, hanem mert kipróbálhatjuk a nálunk HÉV-ként ismert elektricskát. A különbség a kettő között, hogy az elektricska egy maghatározó szocializációs tér, kártyáznak, isznak, mulatnak, felpofozzák a gyereket, veszekednek. De egyéb tevékenységre is lehetőség van: non-stop on board shopping fogkrémtől az imakönyvig. A legkevésbé horrorisztikus tömegközlekedési eszköz talán a metró, különösen az egyes vonal. Lehet bámulni a pokoli mélységben épített „népek palotájában” a márványt meg az egyéb ötletes állomásdekorációkat, halpikkelyes fal, vörös csillagos kandaláber, szép szocialista realista műalkotások.

A Péter-Pál erőd kívülről impozáns, belül azonban csak orosz nyelvű tárlatok és idegenfelismerő rendszerrel ellátott ordítozó bábuskák vannak kiállítva. Az erődhöz közel található az Auróra, amit az orosz haditengerészet 300 és az Auróra 100 éves évfordulójára teljesen felújítottak. Tengerészkadétok kedvelt fényképezkedőhelye, és gyakran köttetnek házasságok is a fedélzeten. A Téli Palotában és még négy másik épületben működő Ermitázsban az állandó kiállítások mellett mindig van valami időszakos csemege is; ottjártunkkor éppen Picasso vendégeskedett. A bejáratnál rafináltan kihagyták az angol feliratból, hogy diákoknak ingyenes, és ahogy a legtöbb helyen, itt is külön fizetni kell, ha fényképezőgépet akarunk bevinni. Kivétel nélkül minden kultúrintézményben két ár van: az orosz meg a külföldi, az egyetlen használható trükk, ha egy bennszülöttel vetetünk jegyet. A balett- és operajegyárak, főleg a világhíres Marinszkij (a régi Kirov) Színházba a csillagos eget verdeshetik, és a legtöbb előadásra hamar elfogynak a méregdrága belépők.

Drága, de mindenképpen élettapasztalat-gyarapító vállalkozás a Szentpétervár by night túra. A klubokban bővelkedő szentpétervári éjszakában is egyedülálló képződmény a második világháborús bombatölcsérből kialakított Tunnel technoklub vagy az Idiots bár, az utóbbiban minden szerdán bárki bármilyen nyelven felolvashatja a saját vagy más verseit, prózáját. A nagy kínálatból mi végül a Metro klubban kötöttünk ki. Három szobán át zajlik a beengedési ceremónia, motozás, kint férfi, bent női biztonsági őrök, kis fülhallgatóval, állandó készenlétben. A borsos belépő ellenére a háromszintes diszkó tele volt, az egyik teremben pedig a nálunk megszokottnál jóval szexisebb táncosok hatására beindult közönség a színpadon is vad táncba kezdett. A külső bárrészben szemrevételezhettük a karaokét orosz módra: nyolcszáz dalból lehetett választani, ebből hétszáz orosz, alatta pedig videóklip helyett csak valami képregényszerűség. Rendesen tele is volt a bár a megállapíthatatlan átlagéletkorú fiatalsággal, akik legjobb farmerükben ki- és becsípve ordították a Tolko tü (Te egyedül) és hasonló kezdetű slágereket, vagy tettek egy kitérőt az alsó táncterembe, ahol DJ Roma F. mixelt orosz rockot, technót, világzenét, meg brazil ritmusokat, míg el nem jött a konyec filma.

Szalmási Nimród