Hirdetés

Bíborosi nagyvizit

civishir.hu

2014.10.27. 09:28

Bíborosi nagyvizit

Értjük mi, hogy a városi tévé munkatársainak az Egyesült Államokat beutazni, különösen közpénzen, ritka élmény. Szalmási Nimród írása

Hirdetés

Hirdetés

Egy megszakadt szép imádságnak vagy káromkodásnak tűnő, Az Isten embere címmel jelentkezett be a köztévé az ünnep kellős közepén egy háromrészes dokumentumfilmmel, Széles Tamás DTV-ügyvezető rendezésében; igen jól hallják, a Petőfi téri alkotóműhely legfrissebb produkciójáról van szó. A Mindszenty bíboros Észak-Amerikában csak első hallásra tűnik egy Jack London-adaptációnak, valójában tényleg a bíboros látogatásait igyekszik mérlegre tenni a stáb.

Mindszentyről filmet készíteni eredeti ötletnek tetszik, hiszen élete jelentős részét börtönben, házi őrizetben, illetve az amerikai nagykövetségen töltötte; így még a Kádár-rendszerben szocializálódtak is – az agymosásnak hála – hiányos, vagy éppen torz ismeretekkel rendelkeznek személyét illetően. Ráadásul egyházának illetve személy szerint a frissen boldoggá avatott VI. Pál pápának kétszer is sikerült hátba támadnia, 1971 szeptemberében akarata ellenére, de a pápának tett engedelmességének jeléül hagyta el Magyarországot; majd koncepciós perének 25. évfordulóján Róma első papja megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, azzal az indokkal, hogy a magyar prímás lemondott. Ami természetesen igazi bigott hazugságnak bizonyult, a Kádárékkal paktumot kötött szentember – cserébe szabadon engedték a bebörtönzött egyházi személyeket – rögvest ki is nevezte Lékai bíborost, hogy azután, még jóval Meggyes Tamás érkezése előtt Esztergom népét további, a rendszerrel együttműködő békepapok sora boldogítsa. Az ekkor már előrehaladott vesebajjal küszködő Mindszenty egyetlen értelmét életének azt tartotta, hogy elzarándokoljon a világ magyarok lakta szórványaiba, és identitásőrző és lelkesítő szentmiséket tartson. Ennek a szűk két évnek a dokumentálására vállalkoztak a helyi tévé munkatársai, amikor Mindszenty pasztorizációs körútjairól beszámolni igyekeztek, mérsékelt sikerrel.

Mint a stáblistából megtudhattuk, Pikó Sándor aláfestő zenéjére – ami zavarba ejtő, mert egyházi kórusok zümmögtek zavaróan sok harangzúgással - bemutatott, rendkívül rossz minőségű, amatőr archív felvételek sokszor szinte nézhetetlenül tönkrementek, a hangrögzített anyagok pedig a helyszíntől függetlenül ugyanarról szóltak. A bíboros jellegzetesen nazális, Benedek Tiborra (Zacsek) emlékeztető hanghordozása, kínosan lassú beszédtempója inkább kabarisztikus jelleget kölcsönzött hordozójának. A kardinális mozgását egy stilizált térképen az Indiana Jones filmekből ismert piros csíkkal jelezték az alkotók, ahogyan a főpap mondjuk, Chicagóhoz közelített. A megszólaltatott egykori szemtanúk, többnyire már nagyon idős emberek rendre arról számoltak be, hogy nagyon sokan gyűltek össze, mindenki nagyon meghatódott volt, Mindszenty pedig mindenkihez nagyon kedves. Szomorúan láthattuk, hogy Szegedy Maszák professzor leszármazottja már nem beszél magyarul, egy Acsay nevű mérnökember pedig arról elmélkedett ugyancsak angolul, hogy mennyire fontos az anyanyelv megőrzése, amit a bíboros feladatul rótt ki valamennyi egybegyűltnek. Akadtak értelmezhetetlen nyilatkozatok is: „Mindszenty mostohagyermeke lett a katolikus egyháznak kommunizmusellenessége miatt” – mondotta Vida Gyula, úgyis, mint az egyik dallasi szerzetes magyar hangja. A legtalálóbb megjegyzés a nagy könnyes emlékezések sorában azonban mégis az a legjózanabb felismerés volt, hogy „a kardinális főként keményfejűsége miatt idejét múlt gondolkodásúvá lett”.

És valóban.1948 és 1971 között a négy fal között élte életét, és számos kérdésben még a harmincas éveket képviselte, igaz, azt konzekvensen. „Van az édesanya és van az utcai nő. Az otthon nem lehet bűntanya” – kiáltotta tegeződve a hívek felé, ami azért a hippi forradalom után néhány évvel kissé anakronisztikusnak tűnik. Miután valamennyi amerikai városban tett látogatása gyakorlatilag ugyanazon koreográfia mentén zajlott, ez a háromszor félórás dolgozat bőven belefért volna egy negyven perces műsoridőbe; de bennünket nem is ez zavar a leginkább.

A debreceni hőszoli. által szponzorált filmben az alkotók jelenlétét kizárólag a torontói, dallasi, stb. templombelsőkben készített vágóképek tették indokolttá, ahol a nyilatkozók kivétel nélkül a jelzett színhelyek oltár előtti padsorában mondták mikrofonba élményeiket. Értjük mi, hogy a városi tévé munkatársainak az Egyesült Államokat beutazni, különösen közpénzen ritka élmény; enélkül bizonyára a szokásosnál hervadtabb képzelettel szerezték volna be a szerény, külföldi ajándéktárgyakat, amelyekkel családjukat szokták meglepni egy-egy forgatás után. Találni kell egy jó témát; Kossuth Lajos amerikai körútja, az amerikai magyar református egyház kisközösségei (Krisztus vándorai), sőt Hungaró -Magyarok Dél-Amerikában, s még sorolhatnánk, mint ahogyan az alkotóknak is eszükbe juthatott, hogy Mindszenty halála előtt hosszabb időt töltött Venezuelában és Kolumbiában is. De témául kínálkozhat esetleg a Magyarországon született rozmárok vándorlása Dánielfy Zsolttal a főszerepben, felkészül a vízmű.

Akiknek pedig mégis tetszett a produktum, azok majd derűsen idézzék fel képsorait a fűtésszámla befizetése közben is.

Szalmási Nimród

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.