Hirdetés

Jobbak mint Jasin!

Jobbak mint Jasin!

Cívishír

2009.10.18. 14:00

Jobbak mint Jasin!
Reménységek

A felnőttpályás focihoz elég keveset értek. Ebben Frici és Endre nevű kollégáim a szakértők. De az utánpótlás focit azért megnéztem. Roppant ügyesen tudtak lelkesedni és az is látszott, hogy rendesen megizzadtak a mérkőzés végére.

Hirdetés

Hirdetés

Nincs mit titkolnom, életemben eddig összesen 3 alkalommal voltam a DVSC mérkőzésén illetve tv-ben eddig láttam saccperkábé 17 mérkőzést.
Az utánpótlás húsz nevű válogatott viszont egyenesen fociszerelembe varázsolt. Amikor Endre nevű kollégám azt mondja Balajti, akkor én most már tudom, hogy az a BAZ megyei csatár fiatalember.
Illetve, hogy Koman Vladimir nem a Kúmann nevű szövetségi fociszakember fia, csak névhasonlóság van egy picikét közöttük. (Kolléganőm Dalnokyné Esztike értette félre ) Szinte megtanultam egy új nyelvet az elmúlt három hét alatt. Focinyelv ez. Nem hittem volna, hogy ennyi idősen megszeretem a focit, merthogy emberemlékezet óta nem ez jellemzett.
Ez majdnem olyan érzés lehet, mint amikor beköltözik valakibe a Szentlélek és akkor megváltozik az ember személyisége. Persze ezt a példa kedvéért irtam, nem szeretnék senkinek sem belegyalogolni a vallási elképzeléseibe.
Ha hiszik ha nem a macskám Citrom is együtt nézte velem a döntőt. Ami a 3-ik helyért lett megrendezve! A legvégén a 11-es rugásoknál eltakartam Citromka szemét, mert féltem, hogy idegösszeroppanást kap az a cica. Mondjuk én a határán voltam. De az a Gulácsi nevű fiatalember úgy kivédte az összeset mint a pinty.
Én személyesen egy világhirű kapusról hallottam még gyerekkoromban. Lev Jasinnak hivták és véde a Szovjetúniót. Na ő világhirű volt, mert mondom, én is ismertem. De szerintem ez a Gulácsi jobb. Legalábbis én így itélem meg. Hiszen ennyi mérkőzés után, most már van némi rálátásom a futballsportra.
.Megjegyzem még, hogy nagy tehetséget állapitottam meg az U20-ból az indiános hajviseletű Gosztonyi futáskulturájában és Szabó János is ügyes aki amúgy pakson lakik.
Valamennyien szimpatikusak voltak és ezután mindig megnézem őket ha a tv-ben fociznak. Az első számú kedvencem persze továbbra is a DVSC csapata akik eljutottak Európába! Sajnos azt nem engedhetem meg magamnak, hogy Budapestre meg külföldre utazzak megnézni a mérkőzéseiket. Meg aztán ha minden helyi lakos elutazna, akkor ki vigyázna Debrecenre ?

FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESIRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.