„Betegségügy”? Az van; Debrecenben is

Nemrégiben a Cívishíren megjelent Dr. Lenkei Gábor véleménye arról, hogy a magyarok természetes és gyakran nagyon egyszerű megoldások helyett mindenre tablettákat kapkodnak be, ami igazából csak a gyógyszergyártóknak jó. Sajnos be kell látnunk, hogy nálunk tényleg szokás minden csip-csup problémával orvoshoz, gyógyszertárba rohanni.

Még mielőtt lázadás lenne a vége, tisztázzuk, nem piszkálni akarom a nyugdíjasokat, de közülük sokan – főleg azok, akik egyedül élnek, és nincs társaságuk egész nap – szabadidős tevékenységnek tekintik az orvoshoz, gyógyszertárba járást. Fáj itt-ott? Persze, hogy fáj, egy 70-80 éves test elkopott, használódott már, nem működik úgy, mint a huszonéveseké. Hogy rossz otthon egyedül? Ez biztosan így van, bár én két nyüzsgő kisgyerek mellett néha a fél karomat odaadnám 15 perc csöndért. A nyugdíjasok meg, velem ellentétben, bármit azért, hogy társaságot találjanak. Ezért vélt vagy valós fájdalmaikkal, a legapróbbal is, rohannak a rendelőbe, hogy addig is emberek között legyenek, foglalkozzon velük valaki, ha éppen nem fáj sehol – bár ez hipochondereknél ritka – kitalálnak valamit. Ha az orvos türelmetlen, mert látja, hogy felesleges időpocsékolás a vizsgálat, inkább egész nyugdíjukat a zsebébe tömik kis fehér borítékban. Ez talán megér heti egyszer-kétszer tíz perc időt a doktornak is.

Aztán Juliska néni vagy Jancsi bácsi a kapott receptekkel olimpikonokat megszégyenítő sebességgel vágtat a patikába, hogy ott újabb órácska trécselés, hiábavaló és ostoba kérdésekkel a gyógyszerész agyára menés után kifizethesse maradék nyugdíját egy tucatnyi olyan készítményre, melyek közül az egyik – jó esetben – kezeli a tünetet, a többi meg az egyik mellékhatásait. Így, kifosztva, legalább megvan a téma a következő várótermi beszélgetésre a szomszédasszonnyal: nincs pénz, kenyérre való, lehet emiatt is panaszkodni.

A hipochonderek persze az orvosok hozzáállásán is sokat rombolnak. Nem egy közülük már azt a beteget sem veszi komolyan, akit kellene, mert tényleg nagy a baj. Hogy a nyaki gerincsérves nem tudja lehajtani a fejét, annyira fáj? Prompt érkezik a szakértő, komoly válasz: akkor ne hajtsa le a fejét! Ezért aztán tényleg fölösleges orvoshoz menni. Teljesen megértem azokat, akik a flegma orvosok és képzelt betegek miatt akkor sem mennek rendelés közelébe, ha a fél lábuk leszakadt. Mert az egész nap várótermekben melegedő nénikék és bácsikák miatt nincs idő, idegzet arra, hogy kivárják a sorukat. Majd elmúlik magától a baj. Vagy nem. De talán. Ők azok, akik abban bíznak, sose halnak meg. Mert kemények.

Akik idejük nagy részét orvosnál töltik, többet költenek gyógyszerre, mint élelmiszerre, ezzel nem csak saját háztartásuk kasszáját terhelve gyakran fölöslegesen, hanem az államét is. 2009-ben több mint 290 milliárd forint landolt a gyógyszergyáraknál csak a gyógyszerek árából, gyógyhatású készítményeket nem számítva. Tényleg megéri? Ennyivel könnyebb pirulákért fizetni, mint egészségesen étkezni, mozgásképeseknek sportolni, dohányosoknak leszokni a cigarettáról? Aki erre a kérdésre igennel válaszol, annak egészségére!

Szabó-Kovács Patrícia