Debrecen – Nagy örömmel és megelégedéssel hallom a mai jó hírünket: szeretett miniszterelnökünk a múlt héten Angliában ünnepelte becses neje, Lévai Anikó születésnapját.
Nagy örömmel és megelégedéssel hallom a mai jó hírünket: szeretett miniszterelnökünk a múlt héten Angliában ünnepelte becses neje, Lévai Anikó születésnapját. Amint a hivatalos kormányközleményből kiderül, a boldog család nem a zavargásoktól hangos és kicsit füstszagú Londonban, hanem egy közelebbről meg nem nevezett dél-angliai falucskában töltötte négynapos vakációját. A sajtóanyagban még az is olvasható, hogy Orbánék a British Airways gépével utaztak, ami valamiért biztosan baromi fontos, talán lebarterezték a jegyeket, és akkor muszáj kimondani a cég nevét, de az is lehet, hogy azért, nehogy az örökké gyanakvó liberálbolsi és szélsőjobbikos bajkeverők elkezdjék terjeszteni, hogy különgéppel repültek. A szóbeszédnek elejét kell venni, idejekorán. Habár akkor azt nem értem, miért nem Malévval mentek, de ez már tényleg tökéletesen mellékes.
Nem ez a lényeg ugyanis.
A lényeg az, hogy a múlt héten Szijjártó „Mikrofonállvány” Péter nem ezt mondta. Amidőn ugyanis a kormányt jobbról-balról fikázták, amiért is az utóbbi hetekben – mit hetekben: hónapokban! – Orbán Viktor szinte csak protokolláris eseményeken állott a széles magyar nyilvánosság elé, most pedig konkrétan el van tűnve, akkor a miniszterelnöki szóvivő szigorú tekintettel szólásra emelkedett. A következőket mondotta, szó szerint idézem: „Az ország újjászervezésének zökkenőmentessége érdekében folyamatos munkára van szükség, így Orbán Viktor is folyamatosan dolgozik, kormánytagokkal, szakértőkkel, tanácsadókkal konzultál.” Ezt mondta a kormányfő szóvivője, méghozzá pénteken, és még azt is hozzátette: a miniszterelnök ezek miatt nem mehet szabadságra.
Mármost, ezzel egy időben Orbán Viktor vélhetően éppen egy bájos kis dél-angliai kocsma teraszán ebédelt, és a főétel és a desszert között meleg kutyaszemekkel mélyen Anikó szemébe nézett, megsimogatta az asszony kezét, és halkan suttogta: „Drágám, olyan jó, hogy ezt a pár nap szabadságot meg tudtam oldani!…” Anikó talán megkérdezte az urát, hogy ezt hogy a büdös francba fogják kommunikál, de lehet, hogy nem, mert Anikó pont leszarja a kormányzati kommunikációt. De ha megkérdezte, akkor Viktor szinte biztosan azt mondta gyönyörű feleségének: „Majd a Péter hazudik valamit”. És összevont szemöldökei alatt sátáni mosolyra húzta a száját.
A Péterben pedig meg lehet bízni. Ha mozog a szája, hazudik.
Ámbátor, motoz azért itt egy régi kérdés: Hol van Orbán Viktor, amikor ég a ház? Nem kéne legalább néha kiállnia az emberek elé, és mondani valamit, személyesen, a saját, s nem a mikrofonállványa szájával? Vagy úgy gondolja, elég nekünk, ha Szijjártó néha hazudik valamit?
Horváth Árpád
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)