Virítsd a lóvét!

Meg azt is, hogy miután nem valami kommunista kolóniában élünk, nem kereshet mindenki ugyanannyit. Arról se feledkezzünk meg, hogy attól, hogy valakinek jó fizetése és nagy vagyona van, még lehet értelmes, okos, ügyes és becsületes ember is.

Na de. Amit ezek ott a nagy állami vállalatoknál művelnek (BKV, MÁV, és a sor nyilván folytatható), túlmegy azon a határon, hogy két vállrándítás közben leszarjuk. Ez tényleg kibaszta a biztosítékot a dolgozó népnél: azért úgy kapni 100 millió (nem elírás!) forint végkielégítést, hogy nevezett hölgyemény tovább marad állományban ugyanannál a cégnél, már nem tartozik a „van ilyen, Boney M”-kategóriába. Ha pusztán azt nézzük, hogy egy átlag magyarnak körülbelül 80 évig kellene nyomnia a melót ehhez a lóvéhoz, könnyen felismerhetjük: nem tudunk semmit erről a mostani Magyarországról, fogalmunk sincs, hogyan lehet sok pénzt keresni (találni), és még azt sem sejtjük, hogy egyáltalán miként lehetséges legalább látótávolságnyira odaférni a kondérhoz.

Mert abban ne kételkedjünk, hogy könnyen lehet, mi is megnyalnánk a mézes puszedlit, ha lenne rá lehetőségünk. Mert bár a nagy népi felháborodás abszolúte jogos, rögzítsük: ősi emberi tulajdonság, hogy az van a legjobban kiakadva, és az lázad leginkább, aki kimarad a jóból (erősebb kutya baszik, stb.). Szóval nem arról van szó, hogy a széles néptömegek becsületesebbek és kevésbé korrumpálhatók lennének, mint a 100 millió forintos néni, hanem arról, hogy Magyarországon feltűnően kevés ember tartozik az anyagilag fullos kategóriába.
Túl kevés ahhoz képest, hogy mennyi tehetséges és többet érdemlő állampolgár robotol nap, mint nap ebben a hazában. Az kizárt, hogy annyi buta lúzer éljen egy 10 milliós populációban, mint amekkora nálunk a kurva kevés pénzt keresők kasztja. Másról van itt szó: arról, hogy a nagy magyar közös pénzmag már előre le és el van osztva, a nemzet túlnyomó része meg csak a maradék koncon marakodik. Ezt hívják nálunk közkeletű kifejezéssel munkavállalásnak, munkavégzésnek, munkába járásnak.

És hát sajnos ez nálunk nem kifizetődő, mást kell itt csinálni a nagy lóvéhoz, nem dolgozni. És ezt most egyáltalán nem az irigység mondatja velünk.
 




Tóth Csaba Zsolt
toth.csaba@civishir.hu