Szinkron vagy felirat?
A magyar szinkron világszínvonalú, tudjuk, halljuk eleget. Nehéz mondjuk ezt értelmezni, mert a világ nagyobbik részén a szinkronizálást hírből sem ismerik. A töltött paprikánkat sem nevezhetjük világszínvonalúnak, mert nem tudjuk összehasonlítani az izlandiakéval vagy a malájokéval. Ha olvasóinkat szondáztatnánk, minden bizonnyal 90:10 arányban győznének a szikronisták. A internetes-filmletöltős szubkultúrában azonban felbukkantak az antiszinkronisták! Megy a harc pro és kontra. E sorok írója utóbbiak elkötelezett híve, aki nyílt sisakkal vállalja a szinkronellenességet. Egy érvünk a sok közül: a színész legjellemzőbb kifejezési eszköze a beszéde, azáltal a hangja, annak orgánuma. Amikor Anthony Hopkins helyett hol Sinkó László, hol Reviczky Gábor, hol Szersén Gyula szólal meg, akkor az ember összezavarodik. Ilyen erővel Sinkó kölcsönözze a hangját előbb Reviczkynek, majd Szersénnek és fordítva! Hopkinst meg elhívjuk zsűrizni.
A szinkron újabban azért téma, mert időről időre valakik rossz példát vennének rólunk. Tavaly Katalóniában állt a bál, és sztrájkoltak a mozisok, most Romániában kavart nagy port egy javaslat. Barcelona és Bukarest, két külön világ, de közös a cél: a nyelv védelme érdekében foglalnák törvénybe a filmek szinkronizálását. Pihentagyú politikusokból sehol sincs hiány, a tudatformálás egyik legfőbb eszközekéként tekintenek a filmekre, mint a kommunisták (is). Magyarországon a szocialista rendszer szovjet vívmányait kellett átadni magyarul, mert oroszul a kutya sem ugatott, pörgősen olvasni meg kevesen tudtak, főleg a kommunisták között. A szinkront kultúrpolitikai eszközként dobták be, s a negyvenes évek végétől fergeteges karriert futott be. Ma még a némafilmek szinkronizálására is komoly igény mutatkozna, a helyzet reménytelen.
A szinkronpártiak azon érve, hogy a feliratot böngésző halandó lemarad a színész mimikájáról, gesztusairól, egyszerűen nevetséges, mert a szinkronnal lemarad a hangjáról. Márpedig az ember hangja és fizimiskája egyformán tartozik össze. Aki három évtizeden át szinkronon élt, először valóban összekuszálódna, de csak a kezdet nehéz, egy bizonyos idő elteltével zsigerből, szinte kettős látással értelmezné a feliratozást, és egy pillanatra sem kell levennie a szemét a Halle Berry gyönyörű melleiről. És már minimális angoltudással megkülönbözteti a brit akcentust az amerikaitól, a briten belül pedig a skótot, a walesit és az írt. De nem kell tudni franciául vagy olaszul ahhoz, hogy a világ legszebb középkorú asszonyai közül kettőnek jól álljon az anyanyelve. Az eredetiség varázsa ha elvész, a film meghal, vagy átalakul.
Al Pacinónak nincs magyar hangja. Robert de Nirónak sincs, Woody Allennek sincs. Nekik csak saját hangjuk van. Egyébként angolul beszélnek, ők speciel New York-i akcentussal. Mellesleg a „Fuck yourself, motherfucker!” nem azt jelenti, hogy „Fordulj fel, te szemét!”.
Cs. Bereczki Attila
