Mi az a futszál?
A 4+1-es focit a kilencvenes évek derekán valahogy jobban szerettem. Akkoriban a Kiri-Giri, majd annak jogutódjaként a Great Tours nevű formáció révén Debrecen is képviseltette magát a teremfoci-bajnokság magyar élvonalában. A kapu ugyan nem volt nagyobb, mégis sokkal több helyzetet alakítottak ki a fiúk. Mintha a jégkorong focis adaptációját láttuk volna – helyzet itt, helyzet ott, alig győzte kapkodni a fejét az ember. A sportág – kárára – annyit fejlődött az elmúlt másfél évtizedben, hogy teljesen „belakta” a 40x20-as területet. Váratlan húzásra nincs hely, itt Messi is „meghalna”. Megtanultuk a hivatalos nevét is: futsal. Akarom mondani: futszál. Mert ha a football magyarosodott (futball, labdarúgás), akkor a futsal miért nem? Mondjuk futszálra, ami valójában teremfoci.
Ez a okfejtés tartalmaz némi fafejűséget, nem is beszélve arról, hogy a szakmai dilettantizmus tettenérése. Tiszta a kép, hogy ezt a játékot sok nemzet nagyon magas szinten űzi, sok pénz és sok áldozat árán, közvetít a televízió, a befektetés megtérül (vagy nem), vérprofi futszálos brigádok tevékenykednek tőlünk nyugatra, no meg keletre, lásd a 200 ezer igazolt játékost felvonultató Spanyolországot, illetve négy közé jutó Azerbajdzsánt.
A magamfajta debreceni futballrajongónak, aki próbálta már a labda kergetését nagypályán és kispályán egyaránt – olykor azért, hogy legyen nyomós érv sört inni –, jobban tűzbe jön a két ünnep között a Hódosban a lelátón, vagy a pályán valahol a helyi kispályás bajnokság alsóbb osztályaiban, a pokol tornácán, ahol a minifocit egy másik, sajátos szabályrendszerben űzik. Ott, ahol találkozhat lábszárcsont a lengőbordával, mert a labda rendesen pattog, több az élvezet. Bizonyíték erre a debreceni kispályás foci óriási népszerűsége, no meg a gyér nézőszám, mely a futszál Európa-bajnokság eseményeit jellemezte.
Ezzel együtt óriási magyar bravúr, hogy valamirevaló háttérország és tömegbázis nélkül Európa-bajnokságot rendezhetünk. Ha már focizni nem nagyon tudunk, akkor legalább a sportpolitikánk legyen jó! És az jó, ami öröm! Másrészt bánat is gyötör, mert megmutattuk a fusztáltársadalomnak, hogyan kell látványosan veszíteni. Amikor oktatófilmeket vetítenek leendő fustszáledzőknek az iskolapadban a védekezés tudományáról, akkor Bakitól Guatemaláig előkerül a magyar–cseh felvétele: ”Hogyan nem szabad futszálozni 4–0-ás vezetésnél, hazai pályán, az utolsó 10 percben?”
A futszál Európa-bajnokság aligha hozza meg azt az áttörést, amit sokan reméltek tőle. Más lett volna a helyzet, ha csak 2–0-ról kapunk ki – az még csak pech, nem lúzerség –, illetve ha a megvetekedett debreceni focirajongóknak a harmada jegyet vált legalább egy meccsre a Főnixben, azaz komolyabb érdeklődést mutat ez a város az esemény iránt. Én nem tudom, ezek után hogyan lehet majd ezt a sportágat itt eladni?
Cs. Bereczki Attila
