Ellopott forradalom
Temesvár, 1989. Éppen húsz évvel ezelőtt, december 18-ra virradóra tulajdonképpen már győzött a forradalom, csak a bánsági egyetemvárosiaknak meg kellett várni, amíg Románia kevésbé felvilágosult és kevésbé szerencsés fejlődésű részein is kinyílik az emberek csipája. Egy hétbe tellett, míg a hermetikusan lezárt városból a hírek kiszivárognak. A „karácsonyi forradalom” elsöpörte az európai kommunizmus leggaládabb formáját, Ceausescu diktatúráját.
Temesvárnak, persze, könnyű volt nagyot alkotni, több nemzetiségű város, ahol békében él román, magyar, német, szerb és zsidó. Egy multikulti metropolisz. Toleráns népek lakják, ha pofon csattan el a kocsmában, akkor annak három oka lehet: vagy a nő, vagy az ital, vagy a kettő együtt. Székelyföldön például lenne rá igény nemzetiségi „értelmet” vinni a problémába az ivóban, bicskával a zsebben. Nem egy forradalmárok lakta vidék, az biztos. Temesvár, az más! A Béga-parti „Korvin köziek” már akkor a szabadságért kiáltottak, amikor mások még arról suttogni sem mertek. Sokukat lemészároltak, sérülten főbe lőttek, bukaresti krematóriumban elégettek, ezreket letartóztattak, de nem törtek meg.
Magyarország egy emberként sorakozott fel Temesvár és a romániai forradalom mögé. (Gondolta akkor valaki, hogy 15 év múlva nem sorakozik fel az erdélyi magyarok mögé, és hagy elvetélni egy szimbolikus jelentőségű, érzelmi szempontból nagyon fontos népszavazást?) A nagy össznépi ujjongás, a szabadság azonban itt is, ott is elterelte a figyelmet, a kommunisták szociáldemokrata álruhában szép lassan visszalopakodtak, ellopták a forradalmat, az egész rendszerváltást. Ott is, ahol vér folyt, itt is, ahol nem. Ma pedig állami vagyonból kihízott oligarchák osztják a lapot.
Temesvár után 20 évvel két, a Ceausescu-nómenklatúrából kinőtt politikus feszült egymásnak a romániai elnökválasztáson, két rendszerhű kommunistából lett antikommunista kapitalista és szociáldemokrata, illetve liberális. Ismerjük a típust, Magyarországon is megvannak a mintapéldányai, többen ott ülnek az Országgyűlésben. Ők a kísérletező szellemiségű fiai a társadalmunknak. Mindent kipróbálnak. A nép meg bamba.
A romániai forradalmat ellopták, mégpedig minden szinten. Kérem, engedjék meg, hogy két személyes történetet hozzak fel erre.
A helyszín: Csíkszereda, Matematika-Fizika Líceum (ma Márton Áron Gimnázium).
Időpont: 1989. január 26., Nicolae Ceausescu 71. születésnapja.
B. Lajos tanár, akiről egyébként is tudtuk, hogy egy „büdös kommunista”, kiállított az osztály elé, miután beleröhögtem a himnuszba (természetesen nem a magyarba, és nem azért, mert forradalmat akartam, hanem mert éppen „ült” egy poén), amit országunk nagy vezére, a Román Kommunista Párt főtitkára, a szülinapos géniusz tiszteletére kellett elénekelni az óra előtt. Nyilvános megszégyenítésnek szánta a szónoklat. Nagyjából úgy hangzott, hogy „én egy hálátlan, bomlasztó elem vagyok ebben az iskolában, a városban és még az országban is, és lesz annak következménye, hogy az én lumpen családom nem tanított meg engem Ceausescu elvtársat és Ceausescu elvtársnőt tisztelni, akik egyébként a székely nép barátai, és akik nap mint nap kenyeret adnak nekem, még ha jegyre is, és vegyem tudomásul, hogy abban a gimnáziumban nincs keresnivalója olyan diáknak, aki otthon a Szabad Európa Rádió hazugságait terjeszti Ceausescu elvtárs áldozatos munkájának magasztalása helyett.”
B. Lajos ma a Románia Magyarok Demokratikus Szövetségének csíkszeredai tanácsosa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense. A rendszerváltás győztese. Bárcsak löktem volna egyet rajta a gimi lépcsőjén 1990 januárjában, felfűtött forradalmi hangulatomban!
Egy másik tanár, ugyanebben az iskolában még 1988-ban mondta az első biológia órán: „A világon körülbelül másfélmillió állatfajt tartanak számon, a Ceausescu házaspárral együtt!” Ez az ember, Borsodi tanár úr ma egy kisnyugdíjas, ahogy mondani szokták, a rendszerváltás vesztese. Egy derék ember!
Cs. Bereczki Attila
