A nagy magunkba-nézés
Nincsenek ünnepeink, hétvégéink, mi csak dolgozunk. No nem sajnáltatjuk magunkat. Sőt! Egyébként sem olyan fából faragtak minket, hogy megijedjünk olyan csekélységtől, mint szinte a semmiből felépíteni egy színvonalas, széles körben kedvelt és üzletileg is potens médiavállakozást. Ez ugyanis a mi városunk, itt pedig mi vagyunk a királyok! Tudják, Debrecenben mindenki király!
Képzeljék el, hogy mennyivel nehezebb dolgunk lenne, ha tampongyártásba kezdtünk volna a Cívishír helyett. Meg kéne küzdenünk egy akkora piacon, amekkorát még az olyan felhasználó sem tud meghatározni, hogy mekkora, mint a feleségem, aki azért már túl van az érett nővé válás folyamatán. A Cívishírnek persze könnyű, mert ide, vaskalapos cívisek közé nem tud csak úgy betörni a OB-szárnyasbetét médiamegfelelője Londonból, Párizsból meg Sanghajból. A mi mázlink, hogy Debrecent a debreceniek ismerik a legjobban, és ez így lesz mindörökké. Mi azért küzdünk, hogy szeretni valók legyünk. Tartalmi szélsőségektől elhatárolódva tesszük a dolguknak. Nem esik nehezünkre, mert ha hiszik, ha nem, egyik cívishíres kolléga sem áll a politika és a globális tőke befolyása alatt, egyikünk sem indul a 2010-es választásokon, nem vagyunk perverzek, aberráltak, pedofilok vagy szado-mazók, és egyikünk sem akar marhavagonokat megtölteni zsidókkal, cigányokkal és homoszexuálisokkal. Toleranciánk csak a céges bulikon, éjfél után ismer határokat, amikor a radikalizálódás jelei menetrendszerűen jelentkeznek, de többnyire csak Trianon kapcsán.
Csak akkor támad kételyünk a jófejségünket illetően, amikor orbitális helyesírási hibákat vétünk, vagy amikor rádöbbenünk arra, hogy műveltség tekintetében is lenne hová fejlődni. Ez nem azt jelenti, hogy szemlesütve kéne tolnunk a babakocsit a Piac utcán, mert dolgoznak nálunknál sokkal műveletlenebb, ostobább médiamunkások ebben az országban. (A debreceni kollégákról jót vagy semmit!) A hibáinkkal együtt mi azért vagyunk majdnem jó fejek, mert tényleg (!) meg akarunk tanulni hiba nélkül írni és beszélni magyarul, meg akarjuk tanulni tökéletesen a történelmünket, majd az egyetemest, tárgyalóképesen akarunk beszélni több idegen nyelvet (jó úton járunk, mert fejenként már tudunk egy felet!), meg egyáltalán, tudni akarunk mindent. Külön rosszmájú megjegyzés nélkül is tiszta a kép előttünk, hogy szocializációnk, szellemi képességeink és anyagi lehetőségeink gátat szabnak a gyors kiteljesedésnek, de ami késik, nem múlik, mert tombol bennünk a tudás iránti vágy. 2010 karácsonyán, amikor a Cívishír tortáján két gyergya ég, és amikor a Loki útban lesz a hatodik bajnoki címe felé, a csillagot még nem hozzuk le az égről, de szerényen annyit megígérhetünk, hogy egy fokkal okosabban és bölcsebben püföljük majd a klaviatúrát.
Isten áldjon minden Cívishír-olvasót!
Jövőre, veletek, ugyanitt!
Cs. Bereczki Attila
Ui: A megjelenés után közölték olvasók, hogy az OB nem is gyárt szárnyasbetétet, csak tampont. Lám, van mit fejlődni!
