Debrecen – Az asszony azt hitte hirtelen, hogy férje megháborodott az éjszakai bortól. De nem, a férj abban a pillanatban kijózanodott, mikor hallotta a hírekben, hogy a benzin ára ismét felfelé ugrott, a forint pedig lefelé csúszott.
Szegény, tudatlan őseink! Amikor a magyarok Nagyasszonyáról nevezték el az év első hónapját. Nem láthattak előre ezer esztendőt, ami múltán a boldog asszonyból bizony boldogtalan lett. Ugyanis nem tud idegeskedés, gyomorremegés és fogak közt mormolt átkozódás nélkül bevásárolni kedvére a havi fizetéséből. Ez a boldogasszony hava ugyanis úgy kezdődött, hogy jobb lett volna, ha el sem kezdődik. Az új évig az asszony viszonylag boldog volt. Karácsonykor önfeledten simogatta gyermekei fejét, ölelte aránylag még józan férjét és boldog volt azért is, mert szilveszterre anyósa is végre felkelt betegágyából és vékony cérnahangján belerikkantotta az éjszakába a boldog új esztendőt.
Január elsején azonban arra ébredt, hogy férje cifrán káromkodik a rádió mellett. Az asszony azt hitte hirtelen, hogy férje megháborodott az éjszakai bortól. De nem, a férj abban a pillanatban kijózanodott, mikor hallotta a hírekben, hogy a benzin ára ismét felfelé ugrott, a forint pedig lefelé csúszott. – Na, szívem, holnap vigyél több pénzt a boltba! Mert drágult a kenyér, a vaj, a hús, a tej, a zöldség, na és persze a kedves borom is. Lehetőleg este gyertyafény mellett tanuljanak a gyermekek, mert a villany ismét drágult. A hűtőszekrényt kapcsold ki, úgy sincs benne mit hűteni, különben is elég hideg van a teraszon is. Elmehet a jófrancba ez a, ez a…, na, de ne kezdjem kormányszidással az évet, mert akkor egész évben azt fogom tenni. Pedig engem is a kormány fizet, és milyen rosszul, édes istenem, milyen rosszul.
Az asszonyra hirtelen tört rá a boldogtalanság. Lenge kombinéban szaladgált a házban fel s alá, jajveszékelve szorongatta síró gyermekei kezeit és döbbenten látta, hogy a férje a kisbaltát szorongatja a kezében. – Ne, ne ölj meg bennünket, Ede! Inkább semmit sem eszünk, éhen halunk magunktól is, csak szegény anyádat sajnálom, neki már gyógyszert sem tudunk venni. – Térden csúszott férje elé. A szerencsétlen férfi zavarodottan bámulta asszonyát és azt motyogta: - Francokat! Megyek és sötétedéskor fát vágok a kiserdőben. A gázt kikapcsoltam, be ne merjétek kapcsolni a konvektort, mert nem tudjuk kifizetni. Még jó, hogy a csempekályhát nem bontottuk le, most legalább begyújtok.
(Egyáltalán nem) szeretett kormányunknak hála így lett az év első hónapja a magyar nagyboldogtalan asszony hava. Idén is! A jövő már úgy sem érdekli a magyar asszonyt, mert azt már nem éri meg.
Bereczki Károly
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)