Viszki s limonádé

A viszkis visszatérő motívum. Az OTP-ben és a magyar folklórban egyaránt. Úgy képes címlapra törni, hogy (ismert okok miatt) – egy ablakon át történő, Gyorskocsi utcai spuri kivételével – 11 éve ki sem tette a lábát a kis összkomfortból; egy párt kampányának sem arca. Pedig lehetne. Viszont hamarosan filmet forgatnak az életéről. Amihez annyi köze van, megüzente a rendezőnek: csinálja, ahogy akarja. Ütős a felkonf: a bennfentesek szerint Johnny Depp veri a sátoraljaújhelyi fegyház ajtaját, hadd nézze már meg ezt az idolt, ezt a székelyföldi remekművet, hátha merítene belőle némi karizmát, elszántságot, hitet, amit be tudna építeni színészi játékába, ha már Ambrust nem játszhatja el. Aztán ott az amerikai sportújságíró, aki könyvet írt a viszkis balladájáról; ez alapján a tengerentúli kritika Kelet-Európa Robin Hood-jaként emlegeti a valamikori csíkszeredai hokist. Két dolog nem biztos: hogy a kritika olvasta a könyvet, és hogy a kritikus tisztában van vele, kicsoda Robin Hood. Ambrus ugyanis nem a gazdagoktól vett el, igaz, a szegényeknek sem adott semmit – leginkább a maga örömére, boldogulására fosztotta ki 6 év alatt azt a 26 pénzintézetet 146 millió forintos végösszeggel.

A lényeg: magyar kézben vannak a jogok, lesz is a hatóságot félrevezetős sztoriból hamarosan mozi. Jó nagy bukás. Bankrablós egész estéset ott érdemes forgatni, ahol szaladgál az utcán néhány Bruce Willis oldalán egy Charlize Theronnal, van a rendőrségnek respektje, nem pedig az út szélén áll két sárga mellény, akik azon versengenek kínjukban, ki tudja hamarabb összeadni a szemből érkező autók rendszámának számjegyeit. Amelyik páratlanra jön ki, attól elkérik az izzókészletet. Ez van. Vagy valami hasonló.

Mélyebben belegondolva, mégiscsak jobb, hogy Ambrus Attila története kel életre, mint ha Z. János rongyos kis múltját vinnék vászonra. Igaz, más karakter, más típus. Valahogy életszerűtlen is lenne, ahogy Z. kifogástalan Armaniját beszennyezi egy utazási irodában, ahol parókában helyből felugrik az ügyfélszolgálati pultra. Ám ebben a Z. Jánosban – már csak úgy ránézésre – se erő, se vér, se színészi hajlam. Kisszerű szereplő, mint Kafka férge az Átváltozásban. Késő bánat, de lehetett volna máshogy is: sikkasztás, hűtlen kezelés, számlagyártás, bűnszervezetben elkövetett csalás közben kellett volna pár cigánykerék, egy szólótánc, amiben talán megvillan egy, a népet magával ragadó fél mozdulat. De nem villant.

A viszkis még kisgyermek volt, amikor azt mondta az apja neki, fiam, a börtönben fogsz megrohadni; 17 évet kapott. 2012-ben feltételesen kijöhet, a rohadás jelei egyelőre nem mutatkoznak rajta. Mire Z. János kijön, a viszkis összelapátolja maradék erejét, karizmáját, hitét. Ő marad a viszkis. Akiről akciófilm is szól (ha rossz, hát rossz). Z. Jánosra azonban csak kevesen emlékeznek. Ő marad a limonádé. 

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu