Színtelen asszonyok
Ha elcsattan az első pofon, nem lelki segélyt, barátnőt – legkevésbé rendőrt – kell hívni, hanem taxit. Tehertaxit. Mert az első átszálló a férfi hibája. Az összes többi a nőé. Abban a házban, ahol a legőszintébb társ a négy fal, az egyetlen bensőséges kommunikációs csatorna megtestesítője egy SIM-kártya, ott semmi keresnivalója egy nőnek. Onnan pedig, ahol egyszer, csak egyetlen egyszer is szembesülni kényszerülünk a valaha párunknak választott vadállat izomerejével, egyenesen és futva menekülni kell. Hogy miért nincs ez így? Mert eddig egyetlen orvosember merte kimondani, hogy amilyen szépek, olyan gyávák a nők. Ma is az anyját szidják – többnyire azok a pelenkateregetés és összehányt budi kontrasztja között vergődők, akiket előbb csak leüvöltöttek, aztán leköptek, aztán meglöktek, aztán fellöktek, aztán orrba könyököltek, aztán megrugdostak. Pont az ilyen nők hirdetik fennen, hogy jó ember ez, csak néha elszáll az agya. Igazuk is van. Az elszállt agyú jó emberek remekül tudnak mutatni a szétvert fejű feleségek ravatala mellet.
A családon belüli erőszakot elszenvedő asszonyok megmentése Magyarországon a pofád befogod elv mentén realizálódik. Míg a bejárati ajtó alatt nem hömpölyög ki a vér lépcsőre, amit jó esetben talán észrevesz a szomszéd, addig a tehetetlen rendőrség (a szálkás törvények által legitimált morális betonkerítés mellé állítva) csak annyit makoghat: egyezzenek meg. Hogy az nem megy? Aranyszállal hímzett szép szavakkal, sakálüvöltéssel sem megy? Segítünk! Hát akkor állítsa bele a kést, kedves asszonyom! Létfontosságú szervet ne érjen, mert azért ülni lehet (sokat), de az önvédelem nagyjából belefér egy felfüggesztettbe. Simán megéri. Persze kérdés, milyen létfontosságú szerve lehet annak a férfinak, aki rendszeresen ver egy nőt.
November végén 24 órát világszerte a nők elleni erőszak felszámolásának adtak. Kár volt. Csak foglalja a helyet a naptárban. Lehetne inkább emberszabásúak fesztiválja vagy lelki rokkantak előkarácsonya. Olyan színvonalú társadalmi felelősségvállalás mellett létezünk, ahol azt sem tudják megmondani, hogy fáj-e majd a karom, ha beoltanak. Ennyi. Ne felejtsük el, ez nem Amerika! Nálunk, a módszeres elfojtás államában nem alakult ki a család- és párterápia intézménye, nem rendelnek el távoltartást egy öklös után 12 perccel. Vagy ne adj’ Isten, tegyük fel, házasságon belüli nemi erőszak miatt tárcsázzuk a 107-et. Hát az ügyeletes felröhög.
El lehet veszíteni lakást, hitet, barátokat, becsületet, mindent. Az isteni csodát soha. Nőnek ugyanis születtünk. Asszonyok, anyák, szeretők már saját döntésünk folytán leszünk. Ahogy bokszzsákok is. Tudják, mennyit foglalkoznak ma Magyarországon a nők elleni erőszakkal? Tudományos szinten néhány szociológus ír belőle valami kamu, összelopott diplomamunkát, amikből majd frappánsakat lehet idézni. Állami szervek szintjén a rendőrség nyit a hasonló eseteknek egy élénk színű dossziét. Hétköznapi szinten pedig meggazdagodnak a sírkövesek.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
