Szeptemberi hülye gyerek
Elhiszem, hogy káros és pedagógiai-fejlődéslélektani szempontból elfogadhatatlan lehülyézni egy gyereket. Hogy a sztárpszichológusok és az alternatív nevelés valamennyi jógija egy emberként páncélt ölt és uzit fog, ha ilyet hall, mégis úgy látom, létező dologról van szó. Vannak hülye gyerekek. Már csak azért is, mert 25 éve pályán lévő, régi vágású tanítónőtől, de a szeptemberi osztálynapló szagától még fellelkesülni képes újonc középiskolai tanártól is hallottam, hogy: az a gyerek? Hát az egy hülye. Sőt! Anyám is mondta: nem ránk, a három gyerekére, hanem a szomszéd vandál kölykére – hamar megbánt, hirtelen felindulásból –, de ha jobban belegondolok, alkalmanként nekünk is vita nélkül kijárt volna a jelző.
Persze egy gyerek se hülyén születik. Valaki azzá teszi. Többnyire a szülő és (micsoda istenkáromlás!) az iskola. Ide vehetnénk még az elektronikát (számítógép, tévé, play station) és a baráti kört mint másodlagos szocializációs közeget, de valamilyen módon az ezekhez köthető elhülyülésben, illetve az e miatti felelősségben igencsak érintett a szülő.
Kire mondjuk, hogy hülye? Ma nem elsősorban a butára; nem arra, aki nehezen tanul vagy nem képes hosszú távon koncentrálni, felfogni, bevésni, felidézni. Aki téveszt, felcseréli a betűket, nem talál szinonimát, esetlenül fut. Hanem arra, aki képtelen viselkedni: nem ül meg egyhelyben, neveletlen és pofátlan, agresszív, túlmozgásos, rosszul kommunikál vagy épp sehogy. Vigyázat! A sarokban egy könyvvel szorongva gubbasztó antiszociális-zárkózottat ugyanúgy lehülyézik, mint azt, aki a szünetben szétrúg egy 350 forintos műanyag kukát. Viselkedési zavar. Magatartási problémák. Hiperaktivitás. Ezek a fogalmak a könyvekben és szakértői véleményekben szerepelnek. Valójában hülyének hívják őket – gyakran a saját tanáraik is. Lehet, hogy csak egymás között, de akkor is.
Hülye legnagyobb eséllyel akkor lesz egy gyerek, ha hülyék hülye körülmények között hülyén nevelik. Ilyen terepek, nevelők otthon és az iskolában is nagyon szép számmal vannak. Értem én, persze. A tanár dolga alapvetően nem az lenne, hogy este 7-ig az iskolában üljön, értekezzen naphosszat, ide-oda rohangáljon 20 gyerekkel. De nem is az, hogy emiatt olyan hangulatot generáljon, aminek következtében hasmenéssel jár a stressztől órára egy 7 éves gyerek. Ahogy az is igaz, a szülő dolga az lenne, hogy ne ordibáljon a gyerek előtt, főleg vele, példát mutasson, következetes legyen, beszélgessen, esélyt teremtsen és adjon, ahogy választási lehetőséget is. Tiszteletre és illemre tanítson.
Párbeszéd nincs. Miközben a „hülye” gyerek miatt tanár és szülő egymásra mutogat, csendesen a gyerek azt a következtetést szűri le, hogy ő tényleg hülye. Téved. Nem ő az. Nem is az, aki elviseli a hazai oktatás hangulatát. Hanem az, aki nem tesz ellene semmit. Az a leghülyébb. És ilyenekből miniszterek lesznek, államtitkárok, szakértők – megfellebbezhetetlen hozzáértéssel. A kutyát nem érdeklő számokon rugóznak, miközben semmittevésükkel ha nyíltan nem is hülyézik le a tanárral és a szülővel együtt a gyereket is, de nagyon egyértelműan annak nézik őket.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
