Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jézus eltávon

| 2012. 04. 07. | 02:10:10
Debrecen – Tartok attól, ha most lenne a feltámadás, és Jézus meglátná, mi megy itt, úgy visszafordulna, mint a huzat. Nem mintha a halál jobb lenne a mai viszonyoknál, de a tisztes távolság(tartás) nem hátrány a túléléshez.
Jézus eltávon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tegyük fel, nem álruhában és frissen dezodorálva fordul be az utcasarkon, hanem eredeti valójában, csuka nélkül. A forgalom nem állna le, de a többség szentül hinné, már az első előválogatóról kivágott, majd a csalódástól kissé megtört megasztár ténfereg a placcon. A jóindulatúak betudnák annak, hogy itt felejtette – jelmezben – valamelyik musical stábja, mikor hirtelen kiderült, mégsem fogyott megfelelő mennyiségű jegy a beharangozott szuperprodukcióra. Lenne, aki egy víztisztítóra és kenderruhára szakosodott öko cég mobil reklámját látná benne, de az is elképzelhető, hogy megfordulna az okos kis fejekben, valami nomád valóságshowt promotálnak vele. Jézus pedig nézne, ártatlanul, mint a húsvéti bárány, hogy mi van itt, már ki sem lehet lógni a sorból?

Nem, barátom, ez nem az a hely, itt vagy egyenbirka vagy, vagy alternatív. A kettő közötti karcsú átmenetet hétköznapi hülyének hívják – ők tökéletesen érdektelenek minden szempontból. Nem számol velük senki a szeretteiken kívül, számsorokkal rendelkeznek, termelnek ezt-azt; masinériánál nem többek. Az egyenbirka, ha rendesen eszik, képes kinőni a szerepét és a formaruháját, lehet belőle mondjuk politikus vagy műsorvezető. Az alternatívból pedig művész, aki bengáli tigrist ábrázol vegyes technikával, amint pécsi kesztyűt varr egy hullaházban. Na, ezek lennénk mi. Egyszerű, nem? Megváltozott a világ, mióta el- vagy felmentél, de, meglásd, hamar bele lehet rázódni ebbe a plusz 2 ezer évbe, gyere csak!

Ez itt a Facebook. Népgyűlés posztmodern kiszerelésben. Mindenki szeret mindenkit, nyomatják a bölcseletet, a jobbnál jobb nótákat, amiket megszakít néha néhány indián név és kiderül, milyen kutya illik hozzánk. Néha még téged is emlegetnek… Fontos ismérv: akinek minden tetszik a nap bármely szakában (én lájkolok, te lájkolsz, ő lájkol, mi unjuk), az munkanélküli. Vagy gyereket nevel, és a gyerek jó.

Ez itt a tévé. Míg te a mennybemenetel logisztikájával leszel elfoglalva, mi majd a pokol tornácáról integetünk, kezünkben a távirányítóval: miután kapcsolják Rómából az ezen a napon minden nyelven beszélő ügybuzgó asszisztensedet, este Lara Croft, Stallone és Kábelbarát Carrey szórakoztat majd minket – csak az áhítat végett. Az első egy nő, a második egy férfi, a harmadik pedig egy felegyenesedett takonylabda. Ha esetleg korábban be tudnál kapcsolódni, azt is láthatnád, nálunk annyi tehetség van, mint égen a csillag. Néhány jó hangú tinédzsertől eltekintve az önértékelési nyomorékok sora soha nem ér véget. Szóval, ha szombaton 19.30-kor még lenne kedved egy kis csodatételhez, majd gondolj rájuk.

Ez itt a könyv. Csak karácsonykor veszik elő. Sajnos. Pont méret, hogy ne billegjen a fa talpa.

Ez a család. Megpucolták az ablakot, feltöröltek az ágy alatt is (szerényebb állatkert gyűlik ott össze egy tél alatt), festettek tojást, bolyhosodik a vázában a barka, fő a sonka, ebédre jön a család. Azt ünnepelik, hogy… nem kell dolgozni menni. Csak az idő ne lenne olyan morcos, most majd ülhetnek a négy fal és a két anyós között a torma szagban, míg Stallone meg nem őszül.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Élmény
Élmény
Sok mindenre számított, de volt, amire egyáltalán nem.
Csak élet van
Csak élet van
Sírni nem volt miért.
Hétezer-ötszáz darab írólap
Hétezer-ötszáz darab írólap
Ennyi röpdolgozatra már az anyaméhben is késő elkezdeni felkészülni.
Gyermeknapi tanítgatás
Gyermeknapi tanítgatás
Amit szabad, és amit nem.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Életed nője
Életed nője
Nem veszi, hanem készíti a körözöttet, ismeri a villanyóra-leolvasót és sötétben is összepárosítja a zoknikat.
Bőr a bőrön
Bőr a bőrön
Hogy mi a siker? Kezdetben az is, ha eljön a reggel. (Az anyatejes táplálás világnapjára).
Barbie, a zseni
Barbie, a zseni
Szemtanúnak lenni minden túlfőtt-túlpirult álomvilág összedőlésénél szórakoztató és szimpatikus.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Hirdetés
Hirdetés
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
A válogatott sporttörténeti jelenség volt, amely beépült a nemzettudatba.
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
A Karacs rendezvénye egyszerre szólt a családoknak, a továbbtanulásról és az intézmény pozitívumairól.
Hajdúszoboszló szülötte az év színésznője
Hajdúszoboszló szülötte az év színésznője
A Glamour magazin által meghirdetett Women of the Year közönségszavazáson.
Gazdaság
Bihardancsházán a napelemekre kértek egyházi áldást
Ünnepélyesen adták át a szociális intézmény energetikai fejlesztését a kistelepülésen.
Új aluljárót kapna a Nagyállomás
A debreceni pályaudvaron újabb nyolc térfigyelő kamerákat szerelnek fel.
Lukács-fityisz és Angyalföld téri akadálypálya
Könnyítések a panelprogramban, lejár a MODEM vezetőjének megbízása, tilalom Pallagon.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Pallagi svindlire figyelmeztettek
Sürgősségi előterjesztés a debreceni közgyűlésen.
Zsáka tovább építi az útjait
A község önerős beruházásokat is vállal, de a nagyobb fejlesztésekhez külső forrásra is szükség lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
Az ünnepélyes díjátadóját március 10-én rendezték Cannes-ban.
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Országosan várják azokat, akik komolyan gondolják a karrierjüket.
Hirdetés