Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fele királylányság

| 2013. 10. 27. | 11:24:37
Bébiblog újratöltve! Lesz itt minden: kacagás, sírás-rívás, ajtócsapkodás. Bereczki-Csák Helga írása
Fele királylányság
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Majdnem öt év telt el azóta, hogy ugyanezen a helyen elindult a D-vitamin című bébiblog – Dóráról és Dórával. A kis kopasz, aki az orrába francia drazsét, a vécébe öt pár sízoknit dugott, a konyha kövére pedig kinyomott, majd felnyalt egy fél doboz ketchupöt, magába kapaszkodva tanult meg járni, ma már ügyes, nagyszájú óvodás, a haja is kinőtt. A közelmúltban pedig testvére született. A most következő sorozat lehetne tehát Roziblog, mégsem az. A Fele királylányság ugyanis kettejükről szól: hiszen ők – ahogy a szívem mélyén nagyon bízom benne – ezentúl most már mindig ott lesznek egymásnak.

Aki annak idején olvasta a D-vitamint, tudja, ezek a vasárnapi írások távol állnak a gyermekpszichológiai észosztástól. Főleg azért, mert gyermekgondozás és -nevelés terén ma, közel öt év elteltével sem lettem okosabb, legfeljebb tapasztaltam, láttam, ki- és feltöröltem ezt-azt. Arról szólnak, hogy ér bénázni, bizonytalannak lenni, leizzadni két döntés között. És hogy olykor bizony bármelyiket kedvem lenne kivágni az ablakon...

1. rész: Jöjjön, akinek jönnie kell!

Én még vártam volna. Nem sokat, de egy kicsit. Pontosan nem tudnám körbeírni, mire. Talán magamra. Mert úgy ítélem meg, a jó anyaságot a naggyal épphogy meg tudtam ugrani. Épphogy. És az nem elég egy második vállalásához. Másrészt én nem tudok csak anya lenni, kizárni a világot, szakkönyvekbe és mondókákba temetkezni. Sokan igen, én nem. Gyűlölöm a bújócskát és a világ összes játszóterét is.

Az út viszont egy ideje nyitva állt még egy baba előtt, mert beláttuk: fiatalabbak nem leszünk, bizányára gazdagabbak sem, Dórát viszont nem akartuk megfosztani attól, hogy testvére legyen. És a kicsi jönni akart. Mikor az érkezése bizonyossá vált, úgy éreztem, kiegyenesedett minden. És nincs kérdés, mert részemről életfeladat teljesül be azzal, ha már itt lesz. Dórát idén januárban feltettük az asztal tetejére, leültünk vele szemben, a következő hangzott el:

Nagyon-nagyon jó hírünk van anyával.
Nem kell holnap ott aludnom az oviban?

Az ünnepi pillanat tehát röhögésbe fulladt, de megtudta: mire lehullanak a falevelek, testvére lesz. Nem szépítve: Dóra a kicsit papíron várta. Sosem beszélt róla lelkendezve, nem hallgatózott, nem énekelt neki, nem nagyon érdeklődött, míg odabent volt. Azaz nem rajongott. Hogy is tette volna? Az énhatárait felszaggatta egy „idegen”. Hamar értésünkre adta: a fele királylányság bizony nem eladó. Semmiféle elvárásunk nem is volt felé ezzel szemben. Nem mászhatok bele a fejébe, az ő harcát nem vívhatom meg helyette. Egyedül kellett feldolgoznia, hogy az eddig körülötte forgó világnak lassan kinő egy másik tengelye. Csak erősíthettük, hogy szeretjük. És hogy ettől állandóbb, szilárdabb dolog nincs a világon, bármi történik.

Végzetesen elszúrtam valahol, de Dórát a mai napig altatni kell. Ha így haladunk (sehogy) az is lehet, a nászéjszakáját is a vele töltöm…. Egy késő, nyári este már nagy hassal, körülbelül 38 fokban kínlódtam mellette, amikor nem bírt elaludni. Magamhoz húztam, amennyire tudtam:

– Gyere ide, már olyan kevés ideig leszünk ketten.
– Anya, én nem akarok hárman lenni.

Ezen a ponton világossá vált: nekem se lesz könnyebb a tesótéma, mint neki. A második katartikus pillanat már a kórházban ért. Azt hittem, vagyok annyira felnőtt, hogy 4 napot kibírok sírás nélkül. De kiderült, semmiféle seb nem képes úgy fájni, mint a tudat, hogy otthon nagyon hiányzol valakinek. Aki ráadásul tökéletesen tisztában van vele, hogy egy kis betolakodó egész éjjel az ő anyukája mellé bújva aludhat. Életem leghosszabb éjszakái voltak.

Rozit mégis hazahoztuk. Olyan sárga volt ugyan, mint egy kukásmellény; kevés izgalommal, hiszen csak evett és aludt, ma már nagyon hiányozna, ha nem lenne. Dórának is. Habár bármelyik pillanatban el tudnék aludni, másodszorra már minden, de minden sokkal lazább.

Erről írok majd itt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Kern András egyszemélyes darabját néztük meg a Hadházi Szabadtérin.
Élmény
Élmény
Sok mindenre számított, de volt, amire egyáltalán nem.
Csak élet van
Csak élet van
Sírni nem volt miért.
Hétezer-ötszáz darab írólap
Hétezer-ötszáz darab írólap
Ennyi röpdolgozatra már az anyaméhben is késő elkezdeni felkészülni.
Gyermeknapi tanítgatás
Gyermeknapi tanítgatás
Amit szabad, és amit nem.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Életed nője
Életed nője
Nem veszi, hanem készíti a körözöttet, ismeri a villanyóra-leolvasót és sötétben is összepárosítja a zoknikat.
Bőr a bőrön
Bőr a bőrön
Hogy mi a siker? Kezdetben az is, ha eljön a reggel. (Az anyatejes táplálás világnapjára).
Barbie, a zseni
Barbie, a zseni
Szemtanúnak lenni minden túlfőtt-túlpirult álomvilág összedőlésénél szórakoztató és szimpatikus.
Hirdetés
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
Hirdetés
Hirdetés
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Nem állnak meg az útépítéseknél Földesen
Nem állnak meg az útépítéseknél Földesen
A település több fejlesztést is a lakosság mindennapjainak szolgálatába állít.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A rendőrök nyerték a hajdúhadházi autós üldözést
A rendőrök nyerték a hajdúhadházi autós üldözést
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Autók ütköztek a Kassai úton
Autók ütköztek a Kassai úton
Torlódásra kell számítani a debreceni kereszteződésnél.
Egyelőre nem tér vissza a kánikula
Egyelőre nem tér vissza a kánikula
A hétvégén 30 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet.
Súlyos károkat okozhat az országban feltűnt bogár
Súlyos károkat okozhat az országban feltűnt bogár
Kifejlett példányokat fogott a csapda.
Gazdaság
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Papp László: a Semcorp költözzön el!
A tevékenysége nemkívánatos Debrecenben – így a polgármester.
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Amit a debreceni fémszennyezésről tudni lehet
A kínai Semcorpnál leállt a szeparátorfólia-előállítás; a környezetvédelmi hatóság szerint a jelenlegi gyártási technológia talajkárosító.
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Hat utcában dolgoznak jelenleg, és a megmaradó források akár újabb építkezéseket is lehetővé tehetnek.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.