Edda a Campuson: kevés a hely, ahova léphetek
Percre pontosan vágott bele az estébe az Edda. Földrajzi és lelki kötődés – párában megfürdő hajnalok a Bükk lábánál, szerelem, bánat és néhány ezer vita anyámmal – az okozója talán, hogy engem a Campuson az Eddán kívül jóformán semmi érdekelt. Maximum a sült hal. A Tankcsapda egy kicsit sok, Kozsó meg már egy kicsit kevés, de senki ne szégyellje, úgy hallom, ezerszer többen voltak, mint mondjuk egy parkolót építek-fát ültetek sajtótájékoztatón 10 év alatt összesen. Pataky nagyszerűsége és időtállósága végtelenül egyszerű. Azért tehet meg bármit ezen a világon, amíg él, mert kiváló zenészekkel kiváló zenét csinál. Lehet érvelni, hogy a 70-es és 80-as években így volt ez Magyarországon, csak hát a túlélés sem utolsó szempont. Nagyon kevesen érték meg csorbulatlan sikerben, kitartó lemezeladási mutatókkal, lassan 40 éve teltházas koncertekkel, hogy kollégának nevezhessék SP-t vagy Lolát. :)))
Az Edda szuperál, hozza a formáját és egy pillanatig sem fáj a feje attól, hogy pár csepp eső miatt menekülőre fogja a tömeg. Nem fogja. Marad és hallgatja a nótát, mert annyi mindent hozunk egy fesztiválra, aminek fel kell oldódnia a zenében: elfojtott vágyakat, órákat, reményeket. Pataky tökéletesen alkalmas az idő kitágítására, ami persze mindig kevés, de kárpótol az, hogy rutinból is mesterien játszik. Hogy 60 évesen sem akarja eggyel feljebb gombolni azt az átkozott fehér inget, hogy maradt benne annyi szexus és játékosság, amivel kéjes kacaj közepette leterítene egy muzulmán falut.
A kör, a Hűtlen, a Kölyköd voltam, az Éjjel érkezem telefonon keresztül közvetítve is úgy szól, hogy otthon megáll az élet, még a Starsky és Hutchot is lehalkítják. Hatásnak hívják. Élménynek. Jó magyar zenének. Ritka kincs.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
