Az ember, a bioszemét

A világvégékkel kapcsolatban a két legfontosabb kérdés a mikor és a hol? Mert az ember ott és akkor úgy rendezkedik be. A mikor immár „konkrét”: 2012-ben. A hol egyértelmű: itt, ott, mindenhol. Szedhetjük a cókmókot, sutba a nagymamák aranyával, szétszóródunk egy távoli galaxisban, a menetszélben is mosollyal az arcunkon, hogy a lakáshitelt legalább megússzuk. A helyzet tragikomédiáját mutatja: Amerika már vásárol; halmozzák a háztartások a corn flakes-t, mert azt nyilván nem lehet kapni a kozmoszban.

A Nibiru barna színű törpecsillag. Barna. Még színe is van neki. Asztrológusok és más kutatók – akiknek ezért valamelyik állam vagy a NASA vagy az X-akták producere még fizet is; pénzt; sokat – megállapították, 3 ezer 660 évente érinti a naprendszerünket, ahová eddig akárhányszor betette a lábát, balhét okozott. (Mégis miféle feljegyzések bizonyítják a legutóbbi katasztrófát? Fel volt vésve egy dínó agyarára?) Akkora gravitációs energiával bír, hogy megakasztja a Föld forgását. Miatta jött a vízözön és süllyedt el Atlantisz. Ráadásul 3 év múlva újra kopogtat. Addig is Obama kormánya küld egy csillagközi szondát, hogy jobban megismerjék a Planet X néven is praktizáló rémet. És ez nem vicc. Komolyan gondolják.

Mire elég három év? Belátni például, hogy itt, szép planétánkon nincs is válság; soha nem is volt: halmozunk, költünk feleslegesen mióta az eszünket tudjuk. Gyűjtünk, rongyolunk, ragaszkodunk. Semmi baj, legalább ott állunk a sorfalban, mikor kilövik a Föld gyilkosait: mi, a bioszemét. Hozzák tehát létre a Debreceni Nagy Közös Kukát, állítsák fel az új sétatéren (rózsaszín leanderekkel álcázva), aztán dobálja bele mindenki (szelektíve!) azt, amit megunt. Törött miskakancsót, lehúzós pincért, problémás szeretőt, politikust, (tév)eszmét. A világvége előtt egy nappal gyártsanak belőle biomasszát, amit teszkós szatyorban magunkkal viszünk a végtelenbe, ha eljön az idő, és kifestjük vele a fekete lyuk falát a senki földjének hagyatéka munkacímmel. 

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu