Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Férhetetlenek

| 2010. 11. 06. | 10:18:58
Debrecen – Kósa Lajos, Halász János vagy Rácz Róbert (de a másik oldalról, régebbi időkből említhetnénk Juhászné Lévai Katalint is) minden bizonnyal kiélte az összeférhetőség velejáró előnyeit.
Férhetetlenek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már csak négy évet kell aludni, s a civilek célt érhetnek a debreceni közéletben. Ha ugyanis Kósa Lajos 2014-ben a parlamenti képviselőséget választja a polgármesterkedés helyett, akkor a civil szféra is jó eséllyel állíthat jelöltet a városvezetői posztra. Vagy ha nem is jóval, de jobbal, mint most. Igaz, idén neki se futottak, érezték az esélytelenségük súlyát. Nem úgy a szocialisták.

Kósa Lajos a héten a Kecskeméti Lapoknak adott interjút, melyben szót ejtettek a négy év múlva felálló, kisebb létszámú parlamentről is. 2014-től ugyanis kétszáz fős országgyűlés alakul, amelyben már nem kaphat akkora szerepet az „önkormányzati frakció”, mint a mostaniban. A kérdésre („Ön szerint az új törvényhozásban ki kell-e mondani a polgármesteri és a parlamenti képviselői tiszt összeférhetetlenségét?”) Kósa nem válaszolt egyértelmű igennel vagy nemmel, igaz, nem is esküvőn hangozott el. Ehelyett azt fejtegette: a mai, nagy létszámú parlamentben ennek kisebb a jelentősége, hiszen most a képviselők durván egyötödét érinti. Egy kisebb parlamentben azonban a törvényhozásnak akár a fele is polgármesterekből állhatna, így nagyon felértékelődne a szerepük.
Tehát igenis el kell érni, hogy az önkormányzati tisztség és a parlamenti képviselői poszt összeférhetetlen legyen: se képviselő, se alpolgármester, se polgármester ne lehessen honatya.

Jobb később, de még jobb lett volna korábban. Jó, na, fülkeforradalom csak most volt, a kétharmados többség is csak 2010-ben jött el, a helyzet tehát nem érhetett meg korábban, mint 2014. Addigra pedig már elmondhatjuk majd, hogy Kósa Lajos, akárcsak Halász János vagy Rácz Róbert (de a másik oldalról, régebbi időkből említhetnénk Juhászné Lévai Katalint is) alaposan kiélte az összeférhetőség minden előnyét, anyagi és politikai karrierbeli velejáróját. Hiszen a nyilvánvaló rengeteg munka és érdekképviseleti fáradozás mellett biztosan nem járt rosszul a pozícióhalmozással egyikük sem.

És hogy hogy jöttek a képbe a civilek? Hát úgy, hogy – ha emlékszünk – a Nagyerdő szétdúlása ellen látványosan elkötelezett Civil Fórum Egyesület tagjai az idei helyhatósági választásokon azért nem állítottak polgármesterjelöltet, mert arra vártak, hogy Kósa Lajos visszalép. Emlékeik szerint ugyanis épp Kósa volt az, aki annak idején Demszky Gábor szemére hányta a sokszoros önjelölést, a főpolgármesteri poszt „kisajátítását”. Gondoláék úgy gondolták: Kósa ne induljon el negyedjére a városvezetői pozícióért. Ha így lett volna, a civil egyesület is indított volna valakit.

De nem indítottak. A négy év múlva esedékes Kósa-döntés (polgármesterség vagy honatyaság) tehát a helyi közélet harmatgyenge ellenzéki, illetve erőtlen civil képviselőinek a politikai létkérdése lesz. És talán a Fideszé is: érdemes-e kiengedni a kezükből a sok cikluson át felépített, a legbalosabb szemmel is igen szilárdnak tekinthető városvezetést, az ellenzék nélküli, politikai szempontból teljesen kontrollálatlan irányítást, az összefonódott, és láthatóan gördülékenyen működő kapcsolatrendszert.

Ha azt mondják, hogy igen, akkor hosszú idő után először talán eljöhet egy igazibb verseny Debrecen irányító pozíciójának megszerzéséért. Ha viszont úgy döntenek, hogy nem, akkor igaza lesz Ady Endrének: itt tényleg a Maradandóság lakik.

B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.