Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A jövő színészei bukkannak fel az új magyar vígjátékban

| 2022. 08. 10. | 12:44:00
Az Együtt kezdtük nagy siker lehet.
A jövő színészei bukkannak fel az új magyar vígjátékban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A jövő filmcsillagai mutatkoznak be az idei év nyári, romantikus filmsikerében, az Együtt kezdtük című magyar filmben. Az alkotásban, főleg a drámai jelenetekben kivételes tehetségüket mutatják meg az új generáció színészei, akikről eddig keveset tudtunk – olvasható a film közleményében.

Az Együtt kezdtük, amelyben a nemzetközi szintű operatőri munka és a slágergyanús főcímzene (Lábas Viki és Járai Márk előadásában) mellett, az igazi újdonságot azok a fiatal tehetséges színészek jelentik, akik egy hollywoodi produkcióban is megállnák a helyüket. 

A film egy kilencfős osztályközösséget követ, akik tíz év után találkoznak egyikőjük esküvőjén. A filmbéli menyasszony, Juli és a vőlegény, Renátó bizonyos problémákat még a lagzin sem mernek beismerni. Juli érzi, hogy Renátóban gyűlik az elfojtott indulat, ha ezt nem sikerül feloldani a házasságuk boldogsága múlhat rajta.

Julit Mészöly Anna, akit színházi munkái miatt már Soós Imre- díjjal jutalmaztak, de pályáján ez csak a kezdet. Renátót Nagy Márk játssza, akivel színházban már lehetett találkozni, de mozifilmben ez az első komolyabb szerepe. A Juliba szerelmes Ádit Kövesi Zsombor alakítja, aki egy nála idősebb karaktert formál meg hitelesen. Kövesi Zsombor korábban már szerepelt kisjátékfilmekben, de az Együtt kezdtükben végre a széles közönség is megismerheti. Az orvos Deák Gerit Hrisztov Toma formálja meg, aki a film bemutatója előtt kapta kézhez diplomáját.

Az Együtt kezdtükben látható közösség erőssége az együtt töltött pillanatok részletgazdagsága és a szereplők érzékeny reagálása egymásra. A filmbéli osztályt megformáló színészek közül öten valóban osztálytársak, így a próbák mellett ez is segítette őket ennek hiteles megformálásában.

Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Lelkes Botond, Koós Boglárka és Kanyó Kata még egyetemisták, és az Együtt kezdtük mindannyiuk számára kínált izgalmas kihívásokat. Mosolygó Sára és Jakab Balázs Budapesten, Balatonon és emellett Londonban is forgattak. Az ő történetükkel egészen biztos, hogy sokan azonosulni tudnak, akik hozzájuk hasonlóan külföldön próbáltak szerencsét.

Lelkes Botond és Koós Boglárka által megformált Benett és Nóri párosa egy évek óta húzódó párkapcsolati drámát mutat be, ahol újabb és újabb meglepő fordulatokra számíthatunk. Koós Boglárkát már feltűnt színházban és sorozatban is. 

Lelkes Botond színművész, aki zeneszerzőként is egyre ismertebb, így Benett szerepében nem okozott gondot számára egy kifejezetten emlékezetes dal előadása gitárkísérettel. Az osztályközösség egyik legkülöncebb tagja Gigi, akinek lazasága, felszabadultsága mögött mély dráma húzódik. Aki már látta az Együtt kezdtüket, biztos, hogy emlékezni fog arra, hogy Kanyó Kata milyen sokszínűen képes játszani.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Kenyeres Bálint alkotása megkaphatja az Arany Pálmát.
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Így az egész világ láthatja.
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Minden szempontból szintlépés a hazai sorozatgyártásban.
Jön a Harry Potter-sorozat!
Jön a Harry Potter-sorozat!
A sorozat hűen adaptálja J. K. Rowling könyvsorozatát.
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Olyan alacsony költségvetésből készült, hogy sokan bukásra ítélték.
Elhunyt Richard Chamberlain
Elhunyt Richard Chamberlain
Egyik napról a másikra az amerikai tinilányok első számú kedvence lett.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
A Reménytelenül debreceni ősbemutatóján jártunk.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
A kultmű, amelyik megégetett egy nemzedéket. Most már 4K-ban.
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Döntött a Fővárosi Törvényszék.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Óriási változáson ment keresztül a hazaival együtt és a város kisgyermekellátása is.
Hirdetés
Hirdetés
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés