Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debrecen játék nélkül jutott elődöntőbe

| 2012. 09. 28. | 18:11:42
Az ellenfél halasztást kért, de ebbe nem egyeztek bele a hajdúságiak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni pólósok negyeddöntőbeli kupaellenfele, a Szentes szeptember 27-30. között előre lekötött nemzetközi tornán vesz részt Egyiptomban, ezért a vízilabda Magya Kupa vasárnapi mérkőzésnek egy nappal történő elhalasztását kérték. Ebbe a Debrecen nem egyezett bele, a megegyezés hiánya pedig a Gyöngyösi-gárda mérkőzés nélküli továbbjutását jelenti.

- Minden csapatnak a legfontosabb a magyar bajnokságban, és így a Magyar Kupában való szereplés. A versenykiíráshoz hasonlóan ezek az időpontok régóta ismertek, ezért mi is ehhez igazítottuk a felkészülésünket és a hétköznapjainkat. A szentesiek nem tudtak konkrét időpontokat mondani, ezáltal több hétig elhúzódott volna a mérkőzések pótlása, ami a mi dolgunkat azért is nehezítette volna meg, mivel csapatunknak a hamarosan kezdődő bajnokság mellett az Európa Kupában is helyt kell állnia - nyilatkozott az ügy kapcsán Zubora Sándor klubvezető a csapat hivatalos honlapjának, a dvse.hu-nak.

A többi negyeddöntős csatát rendben megtartják.

A program:
    szombat, 1. mérkőzések:
TEVA-Vasas - Budapesti Honvéd SE, Komjádi uszoda 18 ó
ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 18 ó
FTC Waterpolo Sportszolgáltató Kft. - A-Híd Szeged VE, Komjádi uszoda 19:30 ó
    vasárnap, visszavágók:
A-Híd Szeged VE - FTC Waterpolo Sportszolgáltató Kft. 16:30 ó
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - ZF-Eger 16:30 ó
Budapesti Honvéd SE - TEVA-Vasas, Kőér utca 18 ó

Az elődöntőket november 10-én játsszák, az idei Magyar Kupa döntőjének dátuma november 11.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.