Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Massa hazajött Budapestre

| 2011. 07. 28. | 21:30:55
Budapest – Azután, ami két évvel ezelőtt történt, Budapest és a magyar emberek fontos részeivé váltak a saját történetemnek – nyilatkozta a Ferrari brazil pilótája.
Massa hazajött Budapestre
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felipe Massának szép emlékei vannak a magyarokról, akik rengeteget segítettek neki súlyos balesete után a felépülésében. 2009. július 25-én, a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésének második szakaszában Felipe Massa (Ferrari) bukósisakját szinte átszakította egy Rubens Barrichello autójáról leszakadó csavar. A  brazil pilóta olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. A Honvéd Kórházban homlok- és arccsonttöréssel operálták.

Tervei szerint a brazil versenyző meglátogatja a pálya és a kórházi személyzet azon részét is, akik segítettek, hogy felépüljön. Massa elmondta, hogy a szörnyű balesetből való felgyógyulása olyan volt számára, mint egy győzelem, amit mind a pálya, mind a kórház alkalmazottaival megosztott két évvel ezelőtt.

– Nyilvánvalóan, azután, ami két évvel ezelőtt történt, Budapest és a magyar emberek fontos részeivé váltak a saját történetemnek – nyilatkozta Massa a Ferrari hivatalos weboldalán. – Ismét azt tervezem, hogy találkozok azokkal az emberekkel, akik – a pályán és a kórházban is – segítettek abban a nehéz időszakban.

 


 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos bántalmazás egy szabolcsi egyházi általános iskolában
Súlyos bántalmazás egy szabolcsi egyházi általános iskolában
Négy lány úgy megrugdosta az iskolaudvaron a 10 éves kisfiút, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Gazdaság
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.