Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult a fapados Dakar

| 2010. 01. 18. | 15:55:00
Budapest - A Bakamo-rali első kiírásakor még csak 42 csapat indult el, idén azonban már 220 fölött van a jelentkezők száma, köztük több erdélyi csapat.
Elindult a fapados Dakar
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elrajtolt a magyar fővárosból a Budapest–Bamako Rali mezőnye. A Dakar Rali „fapados” változatát 2006 óta rendezik meg, az igazi Dakar Dél-Amerikába költöztetése után pedig az egyetlen olyan terepversenyként tartják számon, amely nagyjából megőrizte az eredeti Párizs–Dakar Rali útvonalát és hangulatát.

Az első kiíráskor még csak 42 csapat indult el, idén azonban már 220 fölött van a jelentkezők száma, köztük több erdélyi csapat.

A Bamako Rali érdekessége, hogy itt nincsenek technikai megkötések, bárki bármilyen járművel nekivághat a több ezer kilométeres távnak, amelyet idén a mauritániai és mali terrorfenyegetettség miatt le kellett rövidíteni: a mezőny nem vonul Bamakóig, a cél január 29-én Agadir lesz. A résztvevők két kategóriában vágtak neki a távnak: Verseny és Kaland.

Az útvonal ettől függően változó, a rajt és a cél helyszíne ugyanaz. Verseny kategóriában adott napi etapokat kell megtenni, melyeken belül tájékozódási és logikai feladatokat kell teljesíteni. Az etapok és a feladatok teljesítéséért, illetve a gyorsasági szakaszok időeredményeiért pontok járnak. Kaland kategóriában nincsenek megkötések, de különdíjakat itt is osztanak.

A célt akár kétkerék-meghajtású járművekkel is el lehet érni. A Budapest–Bamako Rali szervezői és résztvevői humanitárius célokat is szolgálnak: egy 20 tonnányi adománnyal megrakott kamion is útra kelt, hogy az érintett országokban szétosszák a rászorulóknak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.