Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy év alatt sem megy annyi debreceni Egerbe, mint ezen a hétvégén!

| 2013. 04. 05. | 10:56:25
Rajtol a hazai rali-bajnokság idei szezonja!
Egy év alatt sem megy annyi debreceni Egerbe, mint ezen a hétvégén!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Egerben és környékén sorra kerülő hétvégi futammal rajtol a hazai rali-bajnokság idei szezonja, amelynek során nyolc versenyen mérik össze tudásukat a pilóták. A címvédő Kazár Miklós a 2013-as esztendőnek új autóval és navigátorral vág neki: a miskolci versenyző egy 2006 decemberi fejlesztésű Citroen Xsara WRC-re cserélte Mitsubishi Lancerét, mellette pedig Ferencz Ramón helyett korábbi társa, Szőke Tamás ül majd.

"A csapattal együtt nagyon várjuk már az egri debütálást, hiszen egy topautót vezetni mindig hatalmas élmény" - idézte saját honlapja Kazár Miklóst, aki még hozzátette, az elmúlt időszakban a Mitsubishi kísérte a sportpályafutását, de 2009-ben már versenyzett WRC - a nemzetközi szövetség (FIA) előírásai szerint megépített, világbajnoki futamokon is használható - autóval.

Kazár egyik legnagyobb ellenfele a tavalyi évhez hasonlóan az idén is Skoda Fabia Super2000-est kormányzó Herczig Norbert lehet, aki csapata közleményében úgy fogalmazott, az edzés és a gyakorlás szempontjából jól jött neki a hosszabb ideig tartó havas, jeges időjárás.

"Sokaknak fejfájást okozott, nekünk viszont nagyon sokat segített azzal, hogy sok-sok éjjelen keresztül tréningezhettünk havon" - mondta a 2012-es esztendő ezüstérmese. "Reméljük, ezen kilométerek nem múlnak el nyomtalanul, és beépültek a zsigereimbe."

Az Eger-ralin 375 kilométer, ebből összesen 140 kilométer gyorsasági megtétele vár a versenyzőkre, akiknek szombaton négy, vasárnap hat szelektív szakaszt kell teljesíteniük a célba érkezésig.

A szezon következő versenyét május 10. és 12. között rendezik Miskolcon és környékén.

A rali-ob 2013-as versenynaptára:
április 5-7.: Eger-rali
május 10-12.: Miskolc-rali
július 12-14.: Veszprém-rali
augusztus 24-25.: Baranya-kupa
szeptember 6-7.: Kassa-rali
szeptember 27-29.: Budapest-rali
november 7-9.: Mecsek-rali
december 28-29.: Szilveszter-rali

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.