Cívishír
2010.03.25. 17:41
A hétvégén rendezik meg a Magyar Ralibajnokság immár hagyományosnak nevezhető nyitó futamát, az Eger ralit. Megyénket, illetve Debrecent nyolc páros képviseli.
Nagy várakozás előzi meg a versenyt, hiszen olyan még nem volt Magyarországon, hogy öt bajnokság nyitófutamát egy verseny keretén belül rendezzék meg.
Kis túlzással annyi versenyautó lesz, mint égen a csillag. Itt lesz a Rali1, Rali2, Historic, az RTE, és még a szlovák bajnoki mezőny is. Idéntől ugyan nem indulhatnak a magyar abszolút bajnokságban a WRC-k, de többségében a szlovák mezőnynek köszönhetően hat ilyen csodaautó is szerepel a nevezési listán.
Lesznek itt Super2000-es, Super1600-as, R2-es, R3-as ralicsodák, nem beszélve a Mitsubishi Evo-ról. A még mindig látványbajnok Ladákból is lesz körülbelül 50-60 legalább, nem beszélve a többi márkáról.
A nevezési listák alapján 151 páros vág neki a szombati napnak a péntek esti rajtceremónia után, mely a Dobó téren lesz. Vasárnap csatlakozik az RTE mezőny a maga 120 fős párosával, így vasárnap akár 200 feletti versenyzőpárost is láthat a kilátogató publikum.
Aki kíváncsi a részletekre, mely pályákon mikor halad el a mezőny, az az Eger Rally hivatalos weboldalán tájékozódhat: www.startautorallye.hu.
Megyénket, városunkat 8 páros képviseli:
- Bakó László-Gyöngy Imre, Citroen C2R2 (rali1)
- Molnár Tamás-Szerepi Róbert, Lada 21074 (rali1)
- Bereczki Norbert-Kozma László, Honda Civic Vti (rali2)
- Balogh Attila-Kovács Zoltán, Lada 21074 (rali2)
- Bodnár Attila-Bara István, Honda Civic Vti (rali2)
- László István-Szabó Gábor, Citroen Saxo, (RTE)
- ifj. Vizelli Károly-Nagy Péter, Lada21074 (RTE)
- Kun Gábor- Treitl Tamás, Lada 21074 (RTE)
Megkérdeztük a párosokat, hogyan készülnek a viadalra, mik a célok, mit ígérnek, amiért érdemes elzarándokolnunk a három napos embert és gépet próbáló viadalra?
Bakó László: Idén sikerült egy új autóba beleülni, a Citroen C2R2-be. Ez már egy ízig-vérig versenyautó a korábbi Saxohoz képest. Ezzel szállunk harcba immáron az A6-os géposztály küzdelmeibe. Az autót sikerült felújítani, és dobogós célokkal vágunk neki az idény-nyitó futamnak.
Molnár Tamás: Nagyon szolidra sikerült az Eger ralira a felkészülésünk. Szinte minden kategóriatársunk az erősebb VFTS Ladával indul, így számunkra a cél pontszerző helyen való célba érkezés a hosszúnak ígérkező három napos viadalon, illetve ahol kiadja, igyekszünk a látvánnyal sem adósai maradni a nézőknek.
Bereczki Norbert: Idén is a rali2ben versenyzünk, a jól bevált Hondánkkal. Célunk a célba érkezés, minél jobb pozícióban. Ez egy technikai sport, az idén is lesznek új pilóták, új autókkal, majd meglátjuk, mire vagyunk képesek. A csapat régi, de a kocsin sikerült kicsit fejleszteni, és egy komolyabb teszttel készülünk a versenyre.
Balogh Attila: Idén debütálunk rali2ben, mely nagy előrelépés a ralis pályafutásomban. A 2105-ös Ladát átépítettük 1600-osra, így erősebb motorral vágunk neki a számunkra új bajnokságnak. Idei első versenyünkön szeretnénk épségben célba érni.
Bodnár Attila: Célunk, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el az N2-es kategóriában valamint abszolútban is. A télen az autó teljes felújításon esett át, így a technikánk elvileg rendben van. Az Eger ralit még tapogatózással fogjuk valószínűleg kezdeni, mivel a sper is új, meg mi is egy kicsit eltunyultunk a téli pihenő alatt.
László István: Bakó Lacitól kaptunk egy nagyszerű lehetőséget, így a Saxoval indulhatunk az RTE bajnokságban. Az első versenyén igyekszünk óvatosan menni, de az idei csapaton belüli Citroen-házibajnokság nagyon motivál bennünket, hogy a dobogóra felférjünk.
ifj. Vizelli Károly: Az autó teljes renováláson esett át a tél folyamán. Szeretnénk idén is a nézőket maximálisan kiszolgálni látvány tekintetében a 21074-es Ladánkkal így a jelszó idén is: kilincsel előre!
Kun Gábor: Most készült el az autónk, idén a nagyon erős H1-es kategóriában megyünk. Mi reménykedünk a száraz időjárási körülményekben, mert akkor esélyünk lehet első tízbe beleférni.
A Vizelli és Nagy páros
(fotó: maczekpeter.hu)
A Balogh és Kovács páros
fotó: nrpfoto.hu
A Molnár és Szerepi páros
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.22)