Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Honda nem bánja

| 2009. 10. 26. | 13:20:33
Annak ellenére, hogy kemény munkájuk és befektetésük gyümölcsét utóduk, a Brawn GP aratta le, a Hondánál nem bánják, hogy kiszálltak a Forma-1-ből.
A Honda nem bánja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Kivonulásunk után azt láttuk, hogy csapatunk fantasztikusan teljes. Azért mondom ezt, mert az eredmények nagyban annak a kemény munkának köszönhetőek, amit kivonulásunk előtt elvégeztünk.

A Honda egyszerűen képtelen volt sikerre vinni csapatát az elmúlt években, ám miután már a tavalyi évad elején világossá vált a vezetés számára, hogy ez sem az ő évük lesz, átmozgatták erőforrásaikat az idei projektre, és a jelenlegi autó fejlesztését már nagyon korán megkezdték.

Ross Brawn pedig – mivel korábban is ő látta el a csapatvezetői feladatokat – tisztában volt ezzel, és azt is jól tudta, hogy élnie kell ezzel a kiváló lehetőséggel, ezért is volt hajlandó átvenni a csapat irányítását, és miután megmentette a brackley-i bázisú gárdát, sporttörténelmet írt, ugyanis első évében mindkét vb-címet bezsebelte.

– A Honda nagyon büszke arra, hogy sikerült ilyen simán távoznia – folytatta Ito. – Szerintem nagyon jól kezeltük a dolgokat, mind a visszavonulás idején, mind azt követően, ugyanis megfelelően és gyorsan reagáltunk, erőforrásainkat pedig kiválóan csoportosítottuk át. Azonnal nagyobb hangsúlyt fektettünk a környezetbarát technológiák fejlesztésére, ami fő irányvonalunkat képviseli. Véleményem szerint kiválóan kezeltük a dolgokat, így abszolút büszkék lehetünk magunkra.

Bár a Honda rövidtávon nem igen látta és láthatta anyagi előnyét a kivonulásnak, mert az évad elején egy több mint 100 millió eurós csekket állított ki egykori forma-1-es csapatának, hogy fedezze az idei részvétel költségeit, Ito szerint elődje, Mr. Takeo Fakui jól döntött, hogy úgy ítélte meg, a jelenlegi gazdasági helyzetben, le kell állítaniuk forma-1-es programjukat.

– A gazdasági válság miatt alkalmazkodnunk kellett a megváltozott környezethez, ami azt jelenti, hogy új technológiákat kellett kifejlesztenünk. Ez volt az elsődleges. Azt a sok tíz milliárd jent, amit az F1-re költöttünk, most a környezetbarát technológiák kifejlesztésére fordíthatjuk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Miskolc az egyetlen nagyváros, ahol biztosan új polgármester lesz
Mégpedig az egyetlen százezer fősnél nagyobb város.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.