Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tornyi Barnabás ásta meg a 100 éves Diósgyőr sírját?

| 2010. 05. 06. | 12:35:14
Debrecen – Megvan az első kieső az NB I-ben. Mélységes sajnálatunkra a keleti végek egyik nagy fellegvára lép egy osztállyal lentebb, ráadásul éppen akkor, amikor a klub fennállásának 100. évfordulóját ünneplik.
Tornyi Barnabás ásta meg a 100 éves Diósgyőr sírját?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Diósgyőr sorsa szerdán pecsételődött meg, amikor a csapat hazai pályán kikapott a kiesési rangadón a Nyíregyházától. Matematikai esélye még van a bentmaradásra, de elméletileg semmi, hiszen négy forduló alatt kilenc pontos hátrányt ledolgozni képtelenség. Tóth László, a DVTK vezetőedzője a Magyar Hírlapnak nyilatkozva súlyos szavakkal illette elődjének, Tornyi Barnabásnak a munkáját.

„A tavaszi első négy mérkőzést követően megállapítottuk, hogy a csapat játéka, talán a tavaszi idénynyitó Debrecen-mérkőzést leszámítva, kritikán aluli. Tornyi pedig erre úgy reagált, hogy még az élő fába is belekötött, leírta, el e-mailezte, faxolta, hogy ki miért végzi rosszul a munkáját az irodában. Mindenki hibás volt, csak ő nem.”– mondta Tóth László, aki idény közben vette át a munkát Tornyi Barnabástól.

„Véleményem szerint ő a magyar labdarúgás Raszputyinja. Amikor kölcsönös megegyezéssel felbontottuk a szerződését, jelentős összeget kapott Nagy Bélától, a tulajdonostól, amelyet zokszó nélkül felvett. Még akkor is, ha tudta: emiatt a játékosok hosszú ideig nem kapnak pénzt. Negyvenegy éves vagyok, de elmondhatom: a sportban ő az az egy ember, akivel sohasem vagyok hajlandó leülni egy asztalhoz, sőt egy levegőt szívni sem vele.” – fogalmazott Tornyiról Tóth László.

A szakember szerint hiba volt a télen Tornyi Barnabást leszerződtetni, és elfogadni, hogy 16 helyen is változzon a játzékoskeret. Most már azonban nincs más hátra, mint lélekben felkészülni az NB II-re.

„Fiatal játékosokat kell szerződtetni, olyanokra van szükség, akik büszkék arra, hogy felvehetik a DVTK mezét. Ha kiesünk, akkor egy éven belül, de maximum két év alatt olyan csapatot kell építeni, amely aztán stabil tagja lehet az első osztálynak. Mert a diósgyőri futballra szükség van, meg szükség van olyan pénzt, energiát, fáradságot nem kímélő emberre, mint Nagy Béla. De egyedül ő sem képes összefogni a dolgokat. A támogatóknak is, sőt a politikának is szerepet kell vállalnia, hogy feltámasszuk a diósgyőri futballt. Mert a diósgyőri futball az északkeleti végeken olyan, mint a Ferencváros az ország közepén. Akármilyen, szükség van rá.”

Magyar Hírlap

A 26. forduló eredményei és az állás:

A 27. forduló programja:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
Óvodafelújításra keresnek kivitelezőt Hajdúböszörményben
A tetőszerkezet rekonstrukcióját tervezik.
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Forradalmasítanák a városi közlekedést: Debrecen az egyik teszthelyszín
Európában még másik két városban végeznek vizsgálják a rendszer hatékonyságát.
Gazdaság
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.