Hirdetés
Rangadó Debrecenben is!
| 2009. 10. 25. | 11:25:35
Debrecen – Míg az első csapat vasárnap a Videoton otthonában vív rangadót (17.30), addig a kis Loki itthon játszik nagy derbit (13.30).
A Kondás Elemér edzette NB II-es fiatalok a tabella harmadik helyén álló Szolnok ellen próbálják meg gyarapítani pontjaik számát. Kondás Elemér együttese múlt hétvégén elvesztette veretlenségét, miután a magyei rangadón kikapott Hajdúböszörményben (1-0).
Ez sokba került az ifjú lokistáknak, hiszen visszacsúsztak a második helyre a tabellán, igaz, a velük azonos pontszámmal rendelkező REAC csak több győzelmének köszönheti, hogy az élen áll. A vasárnapi ellenfél a bajnokság előtt nem titkoltan azzal a céllal vágott neki a pontvadászatnak, hogy a feljutást jelentő első helyen végez. Így minden bizonnyal izgalmas, élvezetes összecsapást láthatnak azok a futballbarátok, akik vasárnap 13.30 órára kilátogatnak a DEAC-pályára.
Az állás:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Dunai tragédia: őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
A rendprség szerint semmiféle intézkedést nem tett azért, hogy a mentésre szorulókat kimentse
NB III.: egy pont termett a két debreceni csapatnak
A DEAC vendégként szerzett pontot, a DVSC II. itthon kikapott.
Gazdaság
Adóbevallás: pár nap múlva lejár a határidő
Egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról.
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban – Debrecenben is
A Vodafone folyamatosan fejleszti hálózatát.
Három réteget hozna helyzetbe a Civil Fórum Debrecen
Másként képzelik el a lakásprogramot.
Orbán Viktor Debrecent hozta fel példaként
Amikor pénzről van szó és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat - jegyezte meg a kormányfő.
Ki tartja majd rendben a debreceni uszodákat?
Keresik a megfelelő vállalkozót.
Támogatott tartalom
Parkolási rend a pünkösdi hétvégén Debrecenben
A DV Parking Kft. tájékoztatója.
Síncserére készül a DKV
Nyílt beszerzési eljárás.
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára.
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát