Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varga kikapott és búcsúzott az olimpiától

| 2012. 07. 30. | 00:00:23
A hajdúsámsoni fiú nem bírt litván ellenfelével.
Varga kikapott és búcsúzott az olimpiától
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tavaly világbajnoki negyeddöntős Varga ellenfele a 20 éves, ifjúsági olimpiai bajnok litván Evaldas Petrauskas volt, aki rögtön a mérkőzés elején meglepte a hajdúsámsoni bokszolót néhány pontos ütéssel. A menet második felére Varga magára talált, de így is 6-4-re a litván vezetett az első három perc után.A második menet hasonlóan indult, mint az első, továbbra is Petrauskas volt a pontosabb, többet talált. Másfél perc elteltével a vezetőbíró rá is számolt Vargára. Ezt a menetet szintén 6-4-re hozta a litván. A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, továbbra is Petrauskas irányított, 1:27 percél pedig ismét rászámoltak Vargára. A litván még az utolsó másodperceket is meghajtotta, a menetet 8-4-re, az összecsapást pedig 20-12-re nyerte meg.

Varga Miklós nem sokat mutatott meg az itthon nem egyszer megcsodált kreativitásából, nem tudta feltörni a nem túl bonyolult, ám annál keményebb litván védekezését, ráadásul többször is belelépett ellenfele ütéseibe és végül simának mondható 20-12-es pontozásos vereséget szenvedett, amível búcsúzott az olimpiától.

Eredmény:
férfi 60 kg, a legjobb 32 között:
Evaldas Petrauskas (litván)-Varga Miklós 20-12

A háromfős magyar bokszcsapatból szombaton Harcsa Zoltán (75 kg) sikerrel vette a nyitókört, míg Káté Gyula (64 kg) kedden lép majd először ringbe.

Nem ment Vargának

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.