Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Varga bearanyozta a Bocskait

| 2010. 02. 13. | 20:00:22
Debrecen – A hajdúsámsoni Varga Miklós fergeteges teljesítménnyel megnyerte, a DVSC-s Kalucza Norbert hasonlóan parádés bunyóval elvesztette a döntőt a Bocskain.
Varga bearanyozta a Bocskait
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kettős hajdúsági érdekeltséggel vártuk a Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny utolsó napját, melyre már szépen megteltek az Oláh Gábor utcai sportcsarnok lelátói, és vártuk a könnyűsúlyú Varga, illetve a légsúlyú Kalucza megkoronázását.

A DVSC-s volt nehezebb dolga, hiszen azzal a kubai Orlandi Regalado Ajetével került szembe, aki a hazája bajnokságának ezüstérmeseként érkezett a Debrecenbe, és aki az elődöntőben a súlycsoport oroszát verte. Kalucza magyarok testén át került a fináléba, és kíváncsian vártuk, mire lesz képes egy, a világ élvonalához tartozó rivális ellen.

Nos, a debreceni legény előtt le a kalappal! Végig partiban volt karibi riválisával, az első menetben vezetett, a másodikat elvesztette, majd a harmadikban egy óriási adok kapok végén 7-7-es pontozásra hozta a meccset. A teljes boldogságunkhoz még annyi kellett volna, ha a segédpontok alapján a debreceni legényt hirdetik ki győztesnek, sajnos azonban fordítva történt. A hazai pálya nem lejtett, a bírók úgy pontoztak, ahogyan a mindig őszinte és korrekt közönség, azaz rendkívül szoros meccset vívtak a felek, de a kubai valamivel többször talált tisztán. A Cívishírnél annyit lejt a hazai pálya, hogy mi Kaluczát győztesként ünnepeljük.

Varga súlyában az orosz és a kubai versenyző elvérzett a selejtezők, illetve az elődöntő során, és ez jó előjel volt a döntő előtt, különösen annak tudatában, hogy a sámsoni kedvencre tavaly egy orosz mért demoralizáló vereséget. Máté Attila tanítványa ezúttal a döntőig vezető úton is sziporkázott, és az aranycsatán is óriásit bokszolt. A lengyel Syrowatka nagyobbat ütött, de technikailag Varga tűnt technikailag képzettebbnek, okosabbnak, és akik nem először láttak ökölvívást, azok tudják, hogy ebben a sportágban is többre lehet vinni ésszel, mint erővel. Az első két menet is egyértelműen a sámsoni EB-bronzérmes fölényét hozta, de a befejező, harmadik után már senkiben nem maradhatott kétség afelől, hogy ki a jobb. A vége 10-3-lett, természetesen ide!

Egy másik magyar, a vasasos Bacskai Balázs is szívmelengető perceket okozott a Bocskai-döntők közönségének, miután imponáló magabiztossággal, 9-0-ra győzte le az orosz Zamkovojt. Egyébként káprázatos döntőket láttunk, orosz dominanciával, ahogyan az várható volt. Az ökölvívás magas iskolájából kaptunk ízelítőt ezen a Bocskain, köszönjünk mindenkinek, akinek volt köze hozzá: a versenyzőknek, a szervezőknek és a közönségnek. Jövőre, veletek, ugyanitt!

BeA

A Bocskai-emlékverseny döntői:

48 kg:
Lakatos István (Kecskemét)-David Ajrapetjan (orosz) p. gy. (3-6)

51 kg:
Kalucza Norbert (DVSC)-Regalado Orlandi Arjete (kubai) p. gy. (7-7, segédpontokkal)

54 kg:
Viszlan Daljaev (orosz)-Andrew Selby (walesi) p. gy. (4-23)

57 kg:
Herrera Livan Cabodevilla (kubai)-Szergej Vodopjanov (orosz) p. gy. (2-14)

60 kg:
Varga Miklós (Hajdúsámson)
-Michat Syrowatka (lengyel) p. gy. (10-3)

64 kg:
Samir Machrouh (francia)
-Ronile Iglesias Sotolongo (kubai) p. gy. (2-1)

69 kg:
Bacskai Balázs (Vasas)
-Andrej Zamkovoj (orosz) p. gy. (9-0)

75 kg:
Maxim Gazizov (orosz)
-Viktor Kotyujanszkij (fehérorosz) p. gy. (2-1)

81 kg:
José Laurdet Gomez (kubai)-Nyikita Ivanov (orosz) p. gy. (10-13)

91 kg:
John M'Bumba (francia)-Igor Mehoncev (orosz), döntő fölény a 2. menetben

+91 kg:
Yousef Abedelghani (izraeli)-Robert Alfonso Acea (kubai) p. gy. (2-0)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gólrekordert „csinált”  a Ferencvárosból a DVSC
Gólrekordert „csinált” a Ferencvárosból a DVSC
A debreceniek történetük során ritkán kaptak öt vagy több gólt Ferencváros otthonában.
Gazdaság
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Nagy Márton: szükség van a kínai kapcsolatokra
Azt mondta, erősíteni kell a két ország közötti együttműködést.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.