Hirdetés
Erősített a DVSC!
| 2014. 09. 12. | 12:11:10
Visszatért Debrecenbe a hazai mezőny egyik legjobbja.
Nagy Tímea visszatért a DVSC-hez, ahonnan tavasszal távozott, azaz féléves kitérőt tett hajdúszoboszlói színekben. A kétszeres világbajnoki bronzérmes ökölvívó célja kijutni a 2016-os brazíliai nyári olimpiai játékokra! Az új éra első DVSC-s hivatalos meccsére sem kellett sokat várni, hiszen a törökországi XXIX. Ahmet Cömert-kupán az első körben győzött hazai ellenfelével szemben, a legjobb négy közé jutásért azonban már kikapott svéd ellenfelétől.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Miért ünnepeljük a kutyánk születésnapját?
Az előadás a kutyákkal kialakított kapcsolatok vizsgálatának tapasztalatait mutatja be a debreceni könyvesboltban.
A Magyar Tudományos Akadémia tüntette ki a Debreceni Egyetem professzorát
Kiemelkedő tudományos munkásságát ismerték el.
Gazdaság
A pocsaji utcára 58 millió forintot költenek
Az árkokat is kitisztítják.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötöslottó: kétmilliárd fölött a telitalálatos
Ezúttal sem volt ötös.
2026 végéig marad a kedvezményes lakásáfa
Varga Mihály jelentette be.
Orbán Viktor bejelentette, mit tesz a kormány az üzemanyagárak csökkenéséért
Jogos elvárás - mondta.
Nagy Márton: szükség van a kínai kapcsolatokra
Azt mondta, erősíteni kell a két ország közötti együttműködést.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.