Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni bunyósok nem engednek le

| 2009. 12. 29. | 14:46:51
Debrecen – A kecskeméti felnőtt országos bajnokságon kiemelkedően szereplő debreceni ökölvívóink karácsony és szilveszter között sem állnak le a munkával.
A debreceni bunyósok nem engednek le
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Nagyon sokat dolgoztak a bunyósaim a felnőtt ob előtt, s ennek meg is lett az eredménye – kezdte Deél István, a DVSC vezetőedzője. – Nagyon örülök, hogy egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot is sikerült elhoznunk Kecskemétről, bár Kalucza Norbi döntője még mindig bánt. Meggyőződésem, hogy megverte Dobrádit. Norbinak nagyon oda kell figyelnie ebben az évben, bizonyítania kell. Az ünnepek alatt – hiába a nyakunkon a január 16-i BoxingONE Liga elődöntő – nem terhelhetem túl a srácokat. Nem akarom, hogy bokszundoruk legyen, viszont nem is engedhetnek ki teljesen. Most a „karbantartás” időszakát éljük, ám január negyedikétől újra százszázalékkal üzemelünk. Meg kell vernünk a cseh Prostejovot, hogy finálét vívhassunk a nemzetközi csapatbajnokságban. Februárban pedig már a Bocskai-emlékversenyen kell kitenniük magukért versenyzőimnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kőszeghy Flóra ember és gép találkozásáról
Kőszeghy Flóra ember és gép találkozásáról
A debreceni indulású építészmérnöknek, művésznek a Sesztina Galériában nyílik önálló tárlata.
Az űr szakértői találkoztak Debrecenben
Az űr szakértői találkoztak Debrecenben
Ma már tudományágak sokasága foglalkozik távoli környezetünk vizsgálatával.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.