Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ráthonyi nagyon csalódott

| 2011. 02. 08. | 12:37:52
Debrecen – Ráthonyi Tamás, akinek a neve összeforrt a debreceni kosárlabdázással, lesz még élvonalbeli edző. Egyelőre azonban  még a menesztése foglalkoztatja.
Ráthonyi nagyon csalódott
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Szolnok elleni vereség után elváltak Ráthonyi Tamás és a Factum Sport Debrecen csapatának útjai.

– Amikor itt októberben létrejött egy csapat a semmiből, először nem akartam elvállalni az irányítását, a vezetőség azonban mindenképp ragaszkodott hozzám. Egy amatőr csapattal, amatőr körülmények között, délelőtti edzések nélkül, terem nélkül, orvosi háttér nélkül kellett volna profi bajnokságban eredményesen szerepelni. Az alapcél az volt, hogy bennmaradjunk. Én úgy gondolom, hogy még mindig jobb helyzetben vagyunk, mint a Salgótarján. Természetesen óriási csalódás volt számomra is, hogy kikaptunk ellenük. Nem mentegetőzésből mondom, de előtte egész héten betegség miatt létszámgondokkal küzdöttünk, már az edzéseken is. Gondolkoztam a Tarján elleni meccs után, hogy esetleg lemondok, de aztán úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó egyedül elvinni a balhét. Vasárnap este viszont a vezetőség úgy gondolta, hogy ez a csapat többre hivatott. Csalódott vagyok, csalódtam az emberekben. De egy a lényeg, nekem tiszta a lelkiismeretem. Egyelőre még nem tudtam elköszönni a srácoktól, mert vasárnap este fél tízkor tudtam meg én is a hírt, mára pedig pihenőnapot kaptak. Ez is érdekes egy kicsit, hogy ők az újságból tudták meg, nem pedig tőlem. Arról nem is beszélve, hogy a lelátón már ott ült az utódom – mondta a BB1.hu-nak Ráthonyi.

Az állás:

tabella: bb1.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Miskolc az egyetlen nagyváros, ahol biztosan új polgármester lesz
Mégpedig az egyetlen százezer fősnél nagyobb város.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.