Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bosszantó debreceni vereség

| 2012. 02. 18. | 19:52:20
Debrecen – Bár végig partiban volt a Factum a Kecskeméttel, sőt két perccel a vége előtt még néggyel is vezetett, mégis vereséget szenvedett.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jimenez edző előzetes várakozásainak megfelelően, ezúttal nem aludt el a Factum és tartotta a lépést az előzetesen esélyesebbnek vélt vendégekkel. Felváltva estek a kosarak az első negyedben, a Debrecenben szerencsére többen is "pontosak" lettek, így a Kecskemét nem tudott meglépni. A második negyedben erősíteni próbált a KTE és már 8 ponttal is ment, ám Schachtner vezérletével fordítottak a hazaiak, így debreceni vezetéssel vonultak a félidei szünetre a felek. A harmadik negyed sem hozott különösebb változást, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A záró negyed elején a Kecskemét meglépett 7 pontra, amit Ingramék a 37. percre ledolgoztak, sőt Schachtner és Kaluha kosaraival két perccel a vége előtt már a Debrecen ment néggyel. Ekkor azonban érthetelenül leblokkolt a hazai csapat, ráadásul egymás után a végig kiválóan játszó Schachtner és Szabó Miklós is kipontozódott, a debreceni zavarodottsággal pedig élt a Kecskemét, zsinórban 6 pontot dobott és megnyerte a találkozót.

Factum Sport Debrecen - Kecskeméti KSE 76-78 (17-21, 23-18, 16-15, 20-24)
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 500 néző
Vezette: Benczur T., Bognár T., Balog Gy. (Schäffer)
Factum Sport Debrecen: Ingram 13, Boros 4, PERRIN 14/6, SCHACHTNER 33/9, Szabó M. 5 Csere: Kaluha 5, Papp T. -, Vas 2, Kovács -, Pék -
Kecskeméti KSE: WITTMANN 18/9, DJERASZIMOVICS 20, Mészáros 2, DÉNES 8/6, Bencze 10 Csere: Perine 11/3, Vukadinov 5, Hegedűs 4, Papp I. -
Kipontózódott: Schachtner (39. perc), Szabó M. (40. perc), illetve Papp I. (35. perc), Dénes (37. perc)

Mestermérleg:
Raúl Jiménez: - Szoros meccs volt. A Kecskemét jó csapat, jó edzővel, mi azonban, ha a végén kicsivel több szerencsénk van, nyerünk. Voltak jó időszakai védekezésünknek, és végre a rajt is jól sikerült. Nagyon keményen dolgozott csapatom a mérkőzésen, ám hiányoltam a megítélteken túli jó pár büntetőt, amit Justin és Mike dobhatott volna szerintem, de ez elmaradt. A továbbiakban is sokat kell még dolgoznunk, hogy eredményesek legyünk.
Sztojan Ivkovics: - A héten sok problémánk volt, ezzele gyütt is győzni tudtunk egy sokat fejlődött Debrecen ellen, amelyen meglátszott a tréner jó munkája. Nagyon örülök. isten ma velünk volt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Három napra lezártak egy útkereszteződést Debrecenben
Három napra lezártak egy útkereszteződést Debrecenben
Rekonstrukciós munkálatokat végeznek.
Gazdaság
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.