Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Szeged is túl erős volt a Factumnak

| 2010. 11. 20. | 21:39:26
Debrecen – A Factum futott az eredmény után, a végére pedig szétestett. A debreceniek nagy lehetőséget szalasztottak el, mert ha a Szegedet nem tudták legyőzni hazai pályán, akkor kit fognak?
A Szeged is túl erős volt a Factumnak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A két újonc összecsapására meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak szombaton este az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a közönség tehát nem hathatott nyomasztólag a csapatokra. Az első negyedben egyszer vezettek a debreceniek, utána már csak futottak az eredmény után. Singletary, Langford és Mekongo, a három légiós vállalt szinte mindent, ahogyan ezt megszokhattuk a Factumnál, sajnos azonban egyikük sem fogott ki jó napot. Különösen Mekongo hibázott nagyon sokat, egymaga annyi lehetőséget puskázott el, hogy ha csak felét értékesíti a ziccereinek, akkor legrosszabb esetben is iksz lett volna az állás a szünetben, s nem mínusz tizenegy.

A harmadik negyed elején úgy tűnt, befogja a Factum a Szegedet, de erős kezdés után hamar visszaesett, és mínusz 14-et is mutatott az eredményjelző. Ráthonyi mester időkéréssel próbálta felrázni a legénységét, és a negyed végén valami ismét felcsillant, hiszen tízen belülre zárkózott fel a Factum (47–55). A befejező játékrész rémálomszerűen kezdődött, s ezzel el is ment a meccs: négy perc elteltével már 19 ponttal vezetett a vendéggárda. Singletary egyedül kevés volt.

Factum Sport Debrecen–Szedeák 66–77 (17-22, 10-16, 20-17, 19-22)
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok,
V.: Cziffra Cs., Gál J., Jurák K. (Gencsev)
Factum Sport: Boros -, Singletary 36/9, Mekongo 2, Vas 5, Langford 15/3. Csere: Mondzinger 2, Varga Á. 1, Kovács I. -, Pék 3/3, Balogh 2.
Szeged: Drahos -, Rubin 24/9, Kiss Zs. -, Djukics 15/3, McKenzie 9. Csere: Tanács 14/6, Simándi -, Vida 12, Nyilas 3/3, Molnár M. -.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Miért ünnepeljük a kutyánk születésnapját?
Miért ünnepeljük a kutyánk születésnapját?
Az előadás a kutyákkal kialakított kapcsolatok vizsgálatának tapasztalatait mutatja be a debreceni könyvesboltban.
Gólrekordert „csinált”  a Ferencvárosból a DVSC
Gólrekordert „csinált” a Ferencvárosból a DVSC
A debreceniek történetük során ritkán kaptak öt vagy több gólt Ferencváros otthonában.
Gazdaság
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Nagy Márton: szükség van a kínai kapcsolatokra
Azt mondta, erősíteni kell a két ország közötti együttműködést.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.