Hirdetés
Csatárt igazolt a Debrecen
| 2014. 10. 14. | 19:13:27
Rövid a keret, hosszú a szezon, kellenek a friss emberek
A Debreceni Hokiklub leigazolta Sijka Dusánt, aki a Ferencváros játékosa volt az elmúlt másfél évben, azelőtt pedig a Miskolci Jegesmedvék együttesében hokizott. A 25 éves csatár bevallása szerint valami újat szeretett volna, váltásra, változásra vágyott. Így került a képbe Debrecen.
„Sok jót hallottam az itteni körülményekről és vezetésről. Nagyon vonzott az itteni helyzet, az új kihívás, a teljesen új csapat.” - mondta a játékos, aki csütörtökön kezdi meg a közös munkát a Ladányiékkal. Ha az átigazolási eljárás véget ér, akkor már a Miskolc ellen jégre is léphet a DHK mezében. Muhin edzővel végzett munkát már nagyon várja és reméli, hogy hasznos tagja tud lenni új csapatának - olvasható a klub közleményében.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
3x3: vereséggel kezdtek a férfiak Debrecenben
Izraeltől kapott ki a magyar válogatott.
Szoros meccsen búcsúzott a szoboszlói teniszező
Bondár Anna Madridban kapott ki.
Gazdaság
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban – Debrecenben is
A Vodafone folyamatosan fejleszti hálózatát.
Három réteget hozna helyzetbe a Civil Fórum Debrecen
Másként képzelik el a lakásprogramot.
Orbán Viktor Debrecent hozta fel példaként
Amikor pénzről van szó és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat - jegyezte meg a kormányfő.
Ki tartja majd rendben a debreceni uszodákat?
Keresik a megfelelő vállalkozót.
Utat újítanak fel és kátyúznak Konyáron
Hajdúhadházi cég végzi a munkát.
Támogatott tartalom
Parkolási rend a pünkösdi hétvégén Debrecenben
A DV Parking Kft. tájékoztatója.
Síncserére készül a DKV
Nyílt beszerzési eljárás.
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára.
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát