Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Újpest nem volt ellenfél, a bajnok megkapta megérdemelt jutalmát

| 2012. 02. 26. | 21:52:51
Debrecen – Az újpesti fiatalok elleni mérkőzést követően vehette át a Debreceni Hokiklub a bajnoki elsőségért járó trófeát és az aranyérmeket. Ezt a bajnokságot már kinőttük!
Az Újpest nem volt ellenfél, a bajnok megkapta megérdemelt jutalmát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ami a mérkőzést illeti, az sok szót nem érdemel: a vendégek másodosztályban szereplő csapata fikarcnyi ellenállást sem tudott kifejteni a Debrecen ellen. Néhány játékosuknak még a korcsolyázás is feladta a leckét, így az egyetlen meglepetés csak az, hogy egyáltalán megúszták ekkora különbségű vereséggel a találkozót. György Istvánék ezúttal inkább ünnepeltek és a hálás hazai közönséget próbálták minél jobban kielégíteni, így a nagyobbnál nagyobb helyzeteket is túljátszották. A mérkőzés legszórakoztatóbb jelenete épp a lefújás pillanatába történt, amikor is kakaskodást követően tömegbunyó tört ki a jégen. Az érzékenyebb lelkű olvasókat megnyugtatjuk: a „csata” hamar véget ért, és nem járt áldozatokkal.

Bár a bajnokságot már fordulókkal korábban megnyerte a Debrecen, az éremátadásra csak most került sor. A mérkőzést követően Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára és Éles Krisztina, a szövetség elnökségi tagja, egyben a Debreceni Hokiklub elöljárója adta át a bajnoki trófeát és az aranyérmeket. A helyi speaker kérdésére, a jövőre vonatkozóan a főtitkár a szurkolók előtt nyomatékosította, hogy a magyar jégkorong már régóta vár arra, hogy Debrecennek első osztályú csapata legyen. Mi, debreceniek is így vagyunk ezzel, főtitkár úr!

Debreceni HK - Újpesti TE II. 8:1 (2:0, 2:0, 4:1)
Debrecen, 500 néző. vezette: Marek (Sipos, Kormos)
Gólszerzők: Barabás 3, Salánki, Pál L., György J., Elekes, Molnár, illetve Baróti

A mérkőzés teljes jegyzőkönyvéért KATT IDE

A bajnokcsapat tagjai: Molnár Zsolt, Pál Lóránt ,Balázs Zsombor ,György József (játékosedző), Razov Igor, Pál Csaba,Kelemen Tibor, Mokrai Ádám, Hegedüs Dávid Koppány, Máthé Csaba (kapus), György István, Barabás Sándor László, Magyar Zoltán (kapus), Nótin Balázs, Fábián Dániel, Mocsári Attila, Pozsár Péter, Elekes Darabont Hunor-Csaba, Csorba Dávid, Salánki Attila, Bagdács József, Korcsinszky György (csapatvezető)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
A kétoldalú konzultációkat folytatni fogják.
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Több helyi látogató, erősebb kötödés a városhoz.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.