Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A lila-fehérek ellen debütál a Debrecen

| 2014. 07. 08. | 10:08:59
Hatlamas erőpróba lesz ez a szezon a hajdúságiaknak.
A lila-fehérek ellen debütál a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elkészült a MOL Liga 2014–15-ös idényének sorsolása: legalább 184, de akár 195 mérkőzést is láthatnak a szurkolók a szeptember 19-én kezdődő szezonban.
Az új szezon szeptember 19-én, pénteken kezdődik majd az újonc Debrecen az Újpestet fogadja a tócóskerti jégcsarnokban.

A február 1-éig tartó alapszakaszban a klubok három oda-vissza kört játszanak egymással, azaz 42 fordulóra kerül sor. Mivel a Debreceni HK belépésével az indulók száma eggyel nőtt, a kevesebb forduló ellenére is pontosan ugyanannyi, 168 mérkőzést játszanak az alapszakaszban. A mezőny növekedésével megváltozik a rájátszás lebonyolítása, amelyben a korábbi néggyel szemben hat csapat vesz részt. Újdonság, hogy miközben az alapszakasz két legjobbja automatikusan az elődöntőbe kerül, a harmadik helyezett a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel két nyert mérkőzésig tartó negyeddöntőt játszik a további két kiadó elődöntős helyért.

Az elődöntőben, amely mostantól az egyik fél negyedik győzelemig tart, megszűnik az ellenfélválasztás: az alapszakasz győztesének a két selejtező-győztes közül az lesz az ellenfele, amelyik az alapszakaszban rosszabb helyen végzett.

A MOL Liga 2014–15-ös menetrendje:
Alapszakasz:
szeptember 19.–február 1.
Negyeddöntő:
február 10–14.
Elődöntő:
február 17.–március 3.
Döntő:
március 7.–március 21.

A teljes menetrendet IDE kattintva érhetik el.

A MOL Liga 2014–15-ös csapatai:
HC Mikron Nové Zámky (SVK)
ASC Corona 2010 Brasov (ROU)
Dab.Docler (HUN)
Miskolci Jegesmedvék (HUN)
HSC Csíkszereda (ROU)
Ferencvárosi TC (HUN)
UTE (HUN)
Debreceni Hokiklub (HUN)

A MOL Liga erőltetett menetét jól mutatja, hogy a DHK a lila-fehérek elleni derbit követően, szeptember 21-én már Dunaújvárosban lép pályára, sőt rá egy napra hazai pályán fogadja a Brassót. A debreceni keretről egyelőre semmi hír, a klub háza táján nagy a titkolózás.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Mihalik András Debrecenben marad
Mihalik András Debrecenben marad
Hosszabbított a jégkorongozó.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.