Megáll az eszünk, mit bír a teste! Szabó Sándor most tripla Ironmant teljesített

Szabó Sándor évek óta témát szolgáltat a Cívishírnek, mi pedig előszeretettel énekeljük meg dicsőséges sportteljesítményeit. A most 47 sportoló nem akármilyen fába vágja a fejszéjét időről időre, és amikor tavaly megcsinálta a dupla Ironmant, azt hittük, itt az emberi teljesítőképesség határa. Tévedtünk! Alanyunk idén még hozzátett a dupla távhoz 3,8 kilométert, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást, és így lett belőle tripla Ironman, azaz 11,4 km úszás, 540 km biciklizés és a végére három maratoni, azaz 126,6 km futás.

Normális? – fordul meg az átlagember fejében, amikor ezekkel a számokkal szembesül, hiszen már első olvasatra elfárad gondolatban. Még a sima Ironman is „embertelen”, de azt már valamennyire megszoktuk, szűkebb pátriánkban ugyanis a szebbik nem képviselői is sikeresen legyűrték már nem is egyszer, bizonyságot adva arról, hogy amire a férfiak, arra a nők is képesek, még ha egy kicsit lassabban is. Vagy nem is olyan lassan! Szabó Sándor például azért igazolt át az ultratriatlonisták közé, mert a klasszikus Ironman-távon a világ élvonalában csak a hetven fölötti nők idejére képes – mondja, amikor telefonon érdeklődünk, hogy van a teste az 53 órás sportolás után. „Jól értettük, hetven fölötti nőket említettél?” – kérdezünk vissza hitetlenkedve, de kiderül, hogy nem recseg a vonal, igen, a +70-es női korosztályba éppen felférne a dobogóra. Az extrém sportteljesítmények pedig a negyvenes-ötvenes férfiaknak valók fizikálisan és mentálisan is – teszi hozzá.

Egy kis Ironman-történelem

Amikor 1978-ban a Hawaii-on állomásozó amerikai hadtest három tagja fogadásból kitűzte, hogy összegyúrják három legendás helyi verseny – a Waikiki Rough Water úszóverseny (3860 m), a Radrennen von Oahu kerékpárverseny (180,2 km) és a Honululu Marathon (42,195 km) – távját, aligha gondolták, hogy az akkor még gyerekcipőben járó triatlonsportnak adnak óriási lendületet. Azóta már duplázzák, és lám, triplázzák is a távot, egyikük a debreceni Szabó Sándor. Vannak azonban olyanok is – még a kis hazánkban is –, akik harminccal szorozzák, vagyis harminc napon keresztül minden nap teljesítik az Ironmant.

Küzdelem hidegben, esőben

Ilyen ultratriatlon-versenyeket ritkán rendeznek kis hazánkban, de még Közép-Kelet-Európában is, ráadásul a koronavírus-járvány miatt többet is töröltek az elmúlt időszakban, de idén végre megrendezték az egyik legnagyobbat, a Világkupa-sorozatba tartozót Ausztriában, a Délkelet-stájerországi Bad Radkersburgban. A mezőny pénteken este hatkor ugrott az 50 méteres medencébe, ahol pontosan 228-szor kellett fordulni a 11,8 kilométerhez. Szabó Sándor az úszással – előzetes terveinek megfelelően – 4 óra 22 percet töltött, így elégedetten, reményteljesen pattant nyeregbe, hogy egy napig tekerjen, ám akkor jött a feketeleves! A nagy zuhéban sokszor az utat is alig látta, fél napig kapta az arcába, a nyakára, a hátára az esőt, miközben a hőmérséklet 13 fok alá csökkent. A nap és a táv felét így tette meg, végül 24 óra 51 perc alatt érte el az 540 kilométert. Bár síknak tűnt a 8 kilométeres pálya, amelyet 66-szor kellett megkerülni, az okosóra szerint 1573 szintkülönbség is fárasztotta.

Mintegy 30 órás folyamatos küzdelem után Sándor másfél óra alvást megengedett magának, de egy másodperccel sem többet, hiszen az óra ketyegett, és hátra volt még három maratoni táv, vagyis 126,6 kilométer. Ekkor már a szintidőre is kellett figyelni, hivatalos Világkupa-verseny lévén a szervezők ezt 60 órában határozták meg. Ahogy Sándor félig viccesen mondja, az igazi verseny a futásnál kezdődik, hiszen biciklizni és úszni könnyű. Nos, ezúttal sem állította megoldhatatlan feladat elé a három maratoni, bár – elmondása szerint – mivel jól állt az idővel, takarékoskodni tudott az erejével, és nem hajszolta túl magát. Futás közben tudott pihenni, megfelelően táplálkozni, hogy ne fogyjon el teljesen a végére, bár nem titkolta, hogy az utolsó kilométerek örökkévalóságnak tűntek. Végül bőven a szintidőn belül, 53 óra alatt teljesítette élete első tripla Ironmanjét, ráadásul a dobogó harmadik fokára állhatott fel, az összetett Világkupa-győztes mellé.

„Összességében elégedett vagyok magammal. Úgy érzem, szintet tudtam lépni, és nem hiába edzettem olyan sokat. Jövőre azonban mindenképpen visszajövök erre a versenyre, mert úgy gondolom, a teljesítőképességem határait még tudom jobban is feszegetni. Különösen a kerékpározásban hagytam plusz időt, így a jövőben a felkészülés során többet kell majd bicikliznem”

- vonja le a tanulságokat 53 órányi kőkemény sportolás után Szabó Sándor, aki a legszebb szavakkal ajnározza feleségét, Évát, aki nélkül erre a teljesítményre sem lett volna képes, hiszen mint mindig, ezúttal is ő látta el lelki támasszal, valamint frissítőkkel a több mint két napig tartó versenyzés során.

A teljesítmény-értékelés margójára jegyezzük fel, hogy Szabó Sándor ebből semmit nem profitál anyagilag, hanem ellenkezőleg, még ő áldoz rengeteg pénz arra, hogy egyáltalán elinduljon egy ilyen megmérettetésen. Erre a tripla Ironmanre például csak a nevezési költség több mint kétszázezer forintba került, és akkor még nem beszéltünk az utazásról, a szállásról, no meg a táplálkozásról. Az ultratriatlonisták ugyanis nem szalonnás tojáson élnek, hanem folyékony szénhidrátokon, energiagéleken, mert ezek gyorsan felszívódnak és energiát szolgáltatnak, mivel egyszerű cukrokban gazdagok, de zsír és rost nélkül. Még szerencse, hogy az ultratriatlonok intenzitása alacsonyabb, az emésztőrendszer elvisel kis mennyiségű „rendes” ételt is, Szabó Sándor is elmajszolt egy-egy kisebb szendvicset az 53 óra alatt, de döntően szénhidrátban gazdag, méregdrága sportitalokkal táplálkozott. Mert ez a sport másképp nem megy! Ahogy az emberi teljesítőképességnek, úgy a felszerelések árainak sincs határa. Maratont nem lehet hétköznapi sportcipőben lefutni – cirka 700 kilométert adnak egy 60-70 ezer forintos cipőnek –, de bringás és úszómezekért is elkérnek 50 ezret, igaz, egy évig legalább megfelelnek. A triatlonisták legféltettebb kincse a kerékpár. Szabó Sándor álma egy hárommillió forintos Merida, de egyelőre be kell érnie egy jóval olcsóbbal. Összességében így is mintegy ötmillió forint értékű sporteszközt pakol be a kombijába egy-egy verseny előtt.

Nem iszik, nem dohányzik, a keresetét a szenvedélyére, a sportolásra költi – mondja, de hozzáteszi, időnként restelli, hogy túl sokat veszi ki a családi kasszából a triatlon miatt. A spórolás jegyében azt tervezi, hogy a jövőben inkább kevesebb versenyen indul, de amire benevez, az komoly kihívással ér fel. Minimum tripla Ironmannel!

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: Egy debreceni megszállott, aki először csak fogyni akart…]