Szabolcsihír
2018.08.21. 16:00
A szomszédvárban adnak egymásnak sportrandit a nagyvárosok.
Nyíregyháza ad otthont augusztus 23-25. között a Megyei Jogú Városok (MJVSZ) XVI. Sporttalálkozójának. A rendezvényre 22 megyei jogú városból több mint 400 versenyző érkezik a szabolcsi megyeszékhelyre.
A részletekről Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző tájékoztatott. Elmondta: az MJVSZ Magyarország egyik legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a 23 megyei jogú városi státusszal rendelkező települést tömöríti magában. Ezekben több mint 2 millió ember, Magyarország lakosságának több mint egyötöde él bennük, Budapesttel együtt mintegy 40 százaléka.
Szemán Sándor emlékeztetett arra: 2002-ben merült fel az ötlet, hogy a szövetségnek legyen egy olyan rendezvénye is, melyen az önkormányzati képviselők és a hivatali apparátusok dolgozói is megismerkedhetnek egymással, kapcsolatot építhetnek. Még abban az évben megrendezték az első sporttalálkozót, melynek házigazdája Eger volt.
A sporttalálkozó célja: A megyei jogú városok közötti sportbaráti kapcsolatok ápolása, a közösségi összetartozás erősítése, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése.
A találkozó az egyik legnagyobb önkormányzati szabadidősport eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt évek során. A Sporttalálkozó kifejezetten játékos jellegű, és kezdettől fogva minden versenyszám koedukált, nők és férfiak vegyesen szerepelnek a csapatokban.
A csapatokat a polgármesteri hivatalok köztisztviselőiből és az intézmények közalkalmazottaiból állítják össze. Hagyomány, hogy mindig a győztes rendezi a következő évi vetélkedőt , és – segítve ezzel a pártatlanságot – a házigazda nem indít csapatot.
Nyíregyháza valamennyi eddigi sporttalálkozón részt vett. Tavaly Debrecenben megnyerte az összetett versenyt, így lehet a házigazdája az idei találkozónak. A fő versenyszámok: szárazföldi és a vízi öttusa valamint a minifoci.
Házigazdaként Nyíregyházán úgy döntött: a strandröplabda, és a teke mellett a sárkányhajózás lesz a záró versenyszám, mely utóbbi igazi unikum lesz a rendezvény történetében.
A rendezvény kiemelt jelentőségét az adja, hogy két és fél napra Nyíregyházára érkezik a 22 másik nagyvárosból több mint 400 ember, akik elviszik majd Nyíregyháza hírét szerte az országba.
– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a viadal 16 éves történetében Nyíregyháza lesz az első város, ahová hiánytalanul eljön a másik 22 település csapata – mondta el a sporttalálkozóról Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző.Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)