A hajrában dőlt el a csata az egyetemisták javára.
A szerdai egypontos vereség után hazai pályán, a Sopron ellen próbált visszatérni a győzelmi útra a DEAC kosárlabdacsapata, amelynek erre minden esélye megvolt, hiszen a hazai pálya előnye és a pillanatnyi forma mind a debreceniek mellett szólt.
A debreceni legénység az első negyedben állva hagyta a soproni gárdát, köszönhetően elsősorban Dzeletovics ponterős játékának, de Thames két triplája, továbbá Ivan Aska floridai születésű magasember határozott palánk alatti játéka is kellett a jelentős, 13 pontos hazai előnyhöz 10 perc játék után. Sejtettük, hogy a soproniak nem adják ilyen könnyen magukat, a második negyed elején Collins és Myers révén zárkózni kezdtek. A DEAC-nak volt erre válasza, és tízpontos debreceni különbségnél alakult ki „állóháború”. Két perccel a negyed vége előtt a Sopron kapott erőre, és pillanatok alatt hatpontos közelségbe került (41-35). Milenko Topics időkéréssel próbálta felrázni csapatát, vagy legalábbis megállítani a vendégeket. Végül ezt a negyedet simán elbukta a DEAC, de még mindig előnyben vonulhatott pihenőre.
A harmadik negyedben mindkét gárda védekezése feljavult, így nem volt ponteső, de egyre közelebb került a hazaiakhoz a vendéggárda. A DEAC-ból ekkor csak Drenovacot lehetett dicsérni, aki szinte egymaga tolta előre a hazaiak szekerét. A soproni szekeret pedig az amerikai légiósai tolták, akiknek köszönhetően a vendégek a negyedik negyed elején kiegyenlítettek (60-60)! Topics mesternek ismét idő kellett kérnie, de a lélektanilag ekkor már fölényben lévő vendégek öt perccel a vége előtt a vezetést is átvették. Nem akármilyen izgalmakra lehetett így számítani!
A végjátékban Drenovac és Thames fontos kosaraival sikerült visszavenni a vezetést. Az utolsó percre hárompontos debreceni előnnyel fordultak a csapatok (73-70), és egy újabb Drenovac-tripla révén kézzel fogható közelségbe került a hazai győzelem. A Sopron időt kért, majd szabálytalanságokkal próbálta megakadályozni az idő múlását, de a debreceniek biztos kézzel büntetőztek, így kicsikarták a győzelmet.
A DEAC jövő szombaton, október 16-án ismét itthon játszik, amikor a Körmendet fogadja (18 óra).
Kosárlabda NB I/A, alapszakaszKét vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.26)