Öt helyszínen gyártják a vakcinát.
November végén megkezdődhet a Covid-19 elleni tömeges védőoltás Oroszországban – jelentette be Vaszilij Ignatyjev, az Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója október 20-án egy moszkvai innovációs fórumon.
– Erről szó szerint minden nap tanácskozunk, folyik a munka. A Szputnyik vakcina tömegtermelése öt helyszínen zajlik, általános megítélés szerint jelentős mennyiségben, és a tömeges vakcináció november végétől, december elejétől kezdhető meg – mondta Ignatyjev. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester azt írta honlapján, hogy a lakosság tömeges védőoltása december-januárra várható.
A Gamaleja Intézet által kifejlesztett, augusztus 11-én bejegyzett Szputnyik V emberi adenovírus alapú vektorvakcina "posztregisztrációs" tesztelése jelenleg 40 ezer önkéntesen folyik Moszkvában. Ezzel párhuzamosan oltják a veszélyeztetett csoportokat, köztük az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat.
A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona peptidvakcinát október 14-én jegyezték be, és ugyancsak 40 ezer embert vontak be a kipróbálásába Oroszország több régiójában, köztük 150 65 évnél idősebb önkéntest.
A Csumakov Intézet által kifejlesztett teljessejt-vakcinának klinikai tesztelése hétfőn kezdődött meg 300 önkéntesen Kirov megyében. Bejegyzése a várakozások szerint még idén megtörténhet.A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)