MTI, Cívishír.hu
2019.03.24. 10:34
Majd ők megmondják a brüsszeli bürokratáknak, hogy mit kell tenniük.
„Kicsit dühösek ránk Brüsszelben” az uniós migrációs tervekről szóló kormányzati tájékoztató kampány miatt, mert „lelepleztük, mire készül Brüsszel” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában március 24-én.
A Fidesz felfüggesztett európai néppárti (EPP) tagsága ügyében a pártelnök-miniszterelnök úgy fogalmazott: „időt nyertünk”, és onnan nézve, hogy 13 párt kezdeményezte a Fidesz eltávolítását az EPP-ből, a végkifejlet elfogadható. „Majd az európai választások után eldöntjük a Fideszben, mi jó Magyarországnak, a néppárton belül kell-e folytatnunk, vagy valamifajta új pártszövetségben van inkább a helyünk” – jelentette ki, hozzátéve, a 13 párt kivétel nélkül bevándorláspárti.
Orbán szerint le van pacsizva– Ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson – buzdított az uniós választás mellett.
Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle civil szervezetek irodáiban eldönteni – közölte. Szavai szerint a brüsszeli bürokrata elit egy buborékban él, elveszítette a kapcsolatát a valósággal. „Nem mondhatják meg nekünk, hogy mit csináljunk, mi mondjuk meg nekik, hogy mit kell tenniük" – fogalmazott.
Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel német kancellár szerint nem lehet, hogy egyes tagállamok nem fogadnak be migránsokat, a kormányfő úgy reagált: a bevándorláspárti országok és azok vezetői nem adták fel azt az elképzelésüket, hogy Közép-Európát is átalakítják. Szerinte azonban az erkölcsi előny Közép-Európánál van, mert a Nyugattal szemben a közép-európaiak nem akarják ráerőltetni a nyugatiakra a saját életükről szóló elképzelésüket.
Azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia elnök szerint a „törzsi logika” érvényesült a Fidesz-tagság ügyében az EPP-ben, a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a francia elnök egy másik pártszövetséghez tartozik, ezért felvetődik a kérdés, hogy „aztán már Önnek mi köze van ehhez”, inkább „söprögessen a saját portája előtt”.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Egy délvidéki férfi szervezete maga a csoda.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)